Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SIETÜNK…

2008.11.12
November 8., szombat. Gyönyörű késő őszi nap. Süt a nap, a fákon még sárguló levelek, a parkokban mamákkal kisgyerekek, nyáriasan öltözött siető, sétáló emberek Brassó utcáin.

Kocsisor végén araszolunk, van idő szétnézni, ámulni, gyönyörködni, esetleg megdöbbenni a látottakon.

Mindenben volt részünk. Gyönyörködtünk a búcsúzást késleltető fákban, a hozzájuk ragaszkodó fakó barna levelekben (itt –ott még látható volt egy-egy sárga és zöld is), bámultuk az üzletek kirakatait, irigykedve néztük a sok bevásárló központot (Hargita megye, s benne Csíkszereda nem sok ilyennel büszkélkedhet), s megdöbbentünk akkor, amikor egyik üzlet kirakatában, aranyban-, ezüstben pompázó, a legújabb trendi szerint feldíszített karácsonyfát láttuk. Ma, november 8-án.

Tisztelt olvasóink, még 21 nap van Szent András ünnepéig, amikor (éjfél után) katolikus szokás szerint elkezdődik az adventi időszak. Advent- a várakozás ideje, a készülődés időszaka a legszebb ünnepre, karácsonyra. Ekkor lopkodjuk be lassan-lassan lakásunkba a karácsonyt jelző apró tárgyakat, testileg is, lelkileg is készülődünk Jézus fogadására. Advent első vasárnapján meggyújtjuk az első gyertyát, esetleg halk karácsonyt idéző zene ad hangulatot a vasárnapi ebédhez. Várakozunk.

Ma, és újra leírom, november 8-án megdöbbentet ez az eladásra berendezkedett üzleti fogás, a kirakatba pakolt díszes karácsonyfák látványa. Azt is el tudom képzelni, hogy a Mikulások ott kellették magukat a polcokon, csillogtak, villogtak már a díszek, szólt a karácsonyi zene.

Ebben a késő őszi időszakban, amikor még hét ágra süt a nap (hála Istennek), valahogy furának tűnt az egész.

Sietünk. Siettetnek. Ellopják a várakozás örömét, kitálalnak, mutogatnak, hogy aztán mire itt lesz az igazi ünnep, még örülni se tudjunk, mert már olyan régen készítgetnek az ünnepre.
Üzleti fogás. Lelketlen, pénzre hajtó, üzleti pszichológián alapuló lelki kizsákmányolás.

Gyere, siess, vásárolj, költs, díszíts, ragyogj, aztán amikor tényleg örülni kellene, akkor légy fásult, fáradt, búsuljad a hogyan tovább-ott, nézzed, hogy gyermekeid nem is tudnak már örülni az általad vásárolt és már 20-án átadott ajándékodnak, egyszóval lődd le a poént idejében.

Nem tudom mire jó ez az egész. Túlságosan sietünk, siettetünk dolgokat. És nem csak a karácsonnyal van ez így. Szinte mindennel. Örökös sietésről szól manapság az élet. Siettetjük gyermekeinket felnőtté válni, sietnek ők is azzá lenni. Következménye: kimarad a gyermekkor, s lehet, hogy majd valamikor be kívánják pótolni. Lehet, hogy majd húsz-harminc éves korukban fognak játékautókat vásárolni, diszkóba járni, stb… S mondhatják, miért baj ez?

Sietünk el hazulról, ha netán konfliktusok adódnak. Következménye: marad a probléma, sőt halmozódik, nyugtalanul alszunk, felszökik a cukrunk, felmegy a vérnyomásunk, siettetjük a betegségek kialakulását. Sietünk haza, ha hivatalosak voltunk netán lakodalomba, szülői értekezletre, stb. Otthon aztán bámuljuk a tévét, kikészítjük a gyermeket, kiosztjuk a tanárt, kibeszéljük a szomszédot, ahelyett, hogy jól éreztük volna magunkat, egy jót beszélgettünk volna, kikapcsolódtunk volna. Következmény: fásultság, levertség, életuntság, a gondok, problémák terhe, stressz, és Isten őrizz, depresszió.

Sietünk a munkánkat minél előbb befejezni, kapkodunk, poharakat törünk, verejtékezünk. A nagy sietségben aztán nincs türelmünk meghallgatni a gyermeket, a párunkat, csak a munkára koncentrálunk. Aztán később fáradságunkra hivatkozva leülünk a tv elé, és csendet parancsolunk, mert anya, apa fáradt. Következmény: nem tudjuk mi történt gyermekünkkel az iskolában, mi az öröme, bánata, párunknak milyen napja volt. Ideges az este, morcos a reggel.

Sietünk, rohanunk át az életen, az élet mellett.

Ne adj Isten, ha valamikor valami súlyos dolog (betegség, haláleset) történik, akkor megállunk egy percre és elgondolkodunk: milyen bolond is voltam, hogy addig, amíg lehetett volna, és lett volna kivel, és hogyan, ezt, meg azt a dolgot nem úgy tettem, ahogyan kellett, volna. Ha most másként tehetném…

Bizony, a nagy sietségben nem jut eszünkbe jobban figyelni a másikra, kimarad a lényeg a párkapcsolatokból, a gyermekek, fiatalok életéből, mindennapjainkból. Helyette van a kegyetlenül el üzletiesedett világ, a megszerzés, megkapás kényszere, a magamutogatás.

Sietünk, de nem mindenhová. Hogy hová nem, azt Önökre bízom, hogy ki gondolják. Nagyon sok helyre nem sietünk, aztán korán búcsúzunk, távozunk az örökkévalóságba. Csak nézzék meg az újságok gyászjelentőit: elhunyt 54, 56, 63… évesen. Még élhetett volna, de jött a megszerzett betegség, s búcsúzni kényszerülünk.

Vajon tehetnénk-e valamit annak érdekében, hogy tartalmasabb, stresszmentesebb, boldogabb életet éljünk? Vajon nem érné meg egy kicsit lassítani? Nem lehetne-e mindent az ő maga idejében tenni és nem korábban, és nem később?

Vajon nem kellene meg várni az igazi adventi idő eljövetelét, és nem bedőlni az olcsó üzleti fogásoknak?

Gondoljuk jól meg, életünket elpazarolni nem sokba kerül. De csak egy van belőle, s a pazarlás következménye, hogy hamar elfogy a hozzávaló.

Kegyelmekben gazdag, áldott adventi készülődést és boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek.

SÁNDOR EDIT.

LASSÚ TÁNC - ismeretlen szerző-

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatűnő éjben, a felkelő nap fényét?
Lassítanod kéne,
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid,
A zene elillan ...

Átrepülsz szinte minden napodon?
S mikor kérded: "Hogy s mint?"
Meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér, te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid,
A zene elillan..

Szoktad mondani gyermekednek,
"majd inkább holnap"?
És láttad a rohanásban,
amint arcára kiült a bánat?
Vesztettél el egy jó barátot,
hagytad kihűlni a barátságot,
Mert nem volt időd felhívni,
hogy annyit mondj: "Szia"?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid.
A zene elillan.

Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz, s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék, melyet eldobsz.
Az élet nem versenyfutás.
Lassíts, ne szaladj oly gyorsan,
Halld meg a zenét,
Mielőtt a dal elillan.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.