Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÉTFŐRE MARAD...

2008.09.09

"…csenget a lányom.” – hangzott el egy mobiltelefonos beszélgetés alkalmával egyik jó nevű iskolánk ballagási ünnepségén egy anyuka szájából. Ez volt az a mondat, amely megerősítette abbéli szándékomat, hogy ünnepeinkről, azok át és megéléséről fog szólni következő írásom.

Történt ugyanis, hogy keresztszülői kötelességünknek eleget téve, keresztfiunk ballagási ünnepségén vettünk részt. Az ünnepség pontos időben kezdődött, ami ugyancsak dícséretes, és nem is volt hosszabb egy óránál. Sok végzős diák búcsúzott, sokkal többen búcsúztatták őket iskolájuktól. Az ünnepi beszédek rövidek és tartalmasak voltak, már amennyire oda lehetett figyelni a nagy zúgásban, morajlásban. De nem a tenger zúgott, morajlott, mert ugyebár az elég messze esik tőlünk, hanem az a nagy embertömeg, ami összegyűlt erre a szép ünnepre.

Ott voltak a szülők, testvérek, rokonok, keresztszülők, nagynénik, nagybácsik, a jó ismerősök. Igen, fizikailag jelen voltak - tisztelet a kivételnek, de gondolataik igencsak messzire járhattak, ahogyan a körülöttünk álló emberek beszélgetéseiből ki lehetett venni. Még az sem tudott figyelni az elhangzó beszédekre, aki szeretett volna. Volt kinek éppen a fogyókúrája volt fontosabb az ünnepségnél, egy idős néni borjúhoz hasonló kutyával való találkozását ecsetelte, mások a baba teája körül diskuráltak, míg az idézett anyuka üzleti ügyeit bonyolította elég hangosan a lánya kicsengetési ünnepségén. A lány dicséretesre vizsgázott az elmúlt négy esztendőben, nevét ki is olvasták, anyuka előreszaladt fényképet készíteni, aztán vissza, beszélgetni.

 „Kicsengettek.” A tömeg megrohamozta az ünnepelteket, átadtuk a virágokat, virágkölteményeket, elhangzottak a sekélyes, netán őszinte jókívánságok, kerestük a tömegben egymást, aztán ki-ki a maga társaságával hazaindult. Ünnepeltünk. De mit, kit és hogyan?

Örült-e őszintén az ünnepelt az ajándékoknak - soknak, kevésnek? Tudtunk-e adni őszintén sokat vagy keveset? Felhőtlen volt-e az ünnep, vagy elrontotta az a gondolat, hogy hogyan lesz tovább, sikerül-e az érettségi vizsga? A szülőket vajon mi foglalkoztatta? Ünnepeltek, vagy nem hagyta nyugodni a várakozás, mindenki eljön-e? Mibe, mennyibe kerül az ünnep?

Az ünnep, amely mérföldkő egy diák életében. Innen az út tovább vezethet az egyetemek padjaiba, munkahelyre, vagy külföldre, vagy sehová. Ezt eldönti a vizsga, de addig is igyekszünk ünnepelni, részesei lenni fiataljaink ünnepének. De az ünnep, ez az ünnep és még sok más is, nem a terített asztalnál kellene kezdődjön, hanem a búcsúztató beszédek meghallgatásával, az ünnepek szentmiséin való részvétellel.

S hogy a címnél maradjunk, gondolkodjunk el afölött, hogy mi minden marad sokszor hétfőre, kiskeddre, május 40-re, sohanapjára. Sokszor örökre elmarad a bocsánatkérés, a megbocsátás, az őszinte jókívánság, a felhőtlen öröm, az őszinte részvét, az ölelés, a segítségnyújtás, az odaadás. Helyettük ott van mindezeknek az ellenkezője, a düh, a harag és káröröm. Marad a felhajtás, a pompa, a külsőségek, a hervadásra ítélt nagy virágcsokrok. Marad a gond, az aggódás, a hétköznapok terhe, az álmatlan éjszakák, a durcás reggelek.

Minden nap ünnep kellene legyen , amit megérünk. Nem biztos, hogy lesz holnap. Őszinte jókívánságokkal, „semmit nem érő ajándékokkal”, mint szeretet, odafigyelés, türelem, elfogadás, a mai napot kellene elhalmozni.

Az anyag veszendő, az élet múlandó, az út hosszú, melynek terhe lehet édes, vagy keserű, ünnepei lehetnek áldottak, vagy átkozottak, pihenőhelyei hűs, vagy keserűvizet szolgáltatóak, gyümölcsei édesek, vagy fanyarak.

Rajtunk is múlik, hogy utunk mennyire lesz könnyű s édes, vagy fanyar gyümölcs jut-e nekünk osztályrészül. Rajtunk múlik, hogy milyenek az ünnepek, lesz-e lelki hozadéka, vagy csak óriás vödrökbe zsúfoljuk a nekünk szánt és átadott virágokat.

 A virágok pedig, mindannyian tudjuk, igencsak rövid életük, egy-két hét alatt kidobjuk őket, nem látjuk többé csak a fényképeken, de egy őszinte mosoly visszaidézése nemcsak mosolyt, de örömkönnyeket is csalhat a szemünkbe, egy hónap, vagy akár egy év múlva is. És nem is került semmibe…

SÁNDOR EDIT
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.