Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GYÓGYÍTÓ MESÉK

2009.02.10
Naponta találkozunk az iskolában érdekes, de meghökkentő kijelentésekkel is amelyeket nem lehet megjegyzés nélkül, figyelmen kívül hagyni. Ilyenek az elmúlással, a halállal kapcsolatos „beszámolók”, megjegyzésk is.
Az iskola ablakából látjuk a temetési menetet, halljuk a harangszót és ilyenkor mi felnőttek is elgondolkodunk.
A gyermekek sokszor nem tudják, mit kezdjenek ezekkel a gondolatokkal, amik akaratuk ellenére előjönnek belőlük. Olyan kérdések fogalmazódnak meg bennük, mint:
„Mi megöregszünk-e?”, „Anyukám is meg fog halni?” , „Én is meghalok majd?”, „ Én nem akarok megöregedni!” , „ Én nagyon sokáig szeretnék élni!”... stb. Még sokat sorolhatnék.
Sokat gondolkodtam szülőként is, hogy hogyan kezeljük ezeket a problémákat, olvastam ezzel kapcsolatos véleményeket. Mert foglalkozni kell velük. Így találtam egy nagyon érdekes történetet, ami nem biztos, hogy mindannyiunk számára egy megfelelő megközelítési mód, de hasznos, tanulságos kis mese lehet.
 
Nagyi meghalt. Anna el sem tudja képzelni, hogy Nagyi nincs többé. Anna nagyon szerette Nagyit – és most már sohasem fogja viszontlátni nagymamáját?
Otthon nyomott a hangulat, minden csendes, a szülők halkan beszélgetnek. (...)
Annának ennyit mondtak igen komolyan a szülők:
 -Nagyi a mennyországban van. Ott sokkal jobban érzi magát, már nem fáj neki semmi.
 - De én úgy szerettem! Miért nincs már itt? Hogyhogy jobban érzi magát? Miért halt meg? – kérdi kétségbeesetten Anna.
- Hiszen tudod, hogy nagyon beteg volt, nagyon öreg is volt már. Olyankor a szív elfárad és egy napon nem ver tovább – válaszolnak szülei és szomorúan elfordítják tekintetüket.
Csak a beteg, öreg emberek halnak meg? Mamának meg papának is el fog fáradni a szíve? Azt hiszem néha gyerekek is meghalnak. Fáj a meghalás? Mit jelent az, hogy a mennyországban van? Az én tengerimalacom is ott van, amelyik a tavaly elpusztult? Nagyi most az én tengerimalacommal játszik? Lát engem most a Nagyi?
Ezek a kérdések foglalkoztatják Annát, de nem meri gyászoló szüleit zaklatni.
 Anna nyugtalanul forgolódik az ágyban. Hirtelen maga előtt látja Nagyi kedves ismerős arcát. Emlékszik a sok mesére, gyerekversre, amit olyan gyakran hallott nagymamájától. Nagyi kedvenc versét tudja is kívülről, ami egy kisfiúról szól, aki meghalt és az égből küld üdvözletet édesanyjának:
                (...) Cakkos csillagot farag minden angyal,
             S befesti tiszta, mennyei arannyal.
            (...) Az asztal sarkán, hátul egy ficakban
vígan dolgozik egy kis tökmag angyal,
mint ő, a csillaga majd’ akkora,
ecsetje rendületlen jár ide-oda.
Hirtelen hasít a mennyei csendbe
mennydörgés: „ Te mit művelsz, szedte-vette?!”
Ő így válaszol vígan: „Anyué lesz!
Az égszínkéket nagyon szereti,
kék csillagot festek, nem aranyat neki.
Majd ha a csillag kéken ragyog fenn az égen,
tudom így szól anyu: Kicsim festette nékem.”
Az angyalkák ugyan csak a mesében festik a csillagokat, de Anna tudja, hogy néha majd a Nagyi is küld neki ilyen „csillagüdvözletet”. És mert Anna nagyon szereti Nagyit, mindig örömteli szívvel gondol majd rá.
Annának eszébe jut, hogy van valahol egy rajz, amit nagyitól kapott. Leveszi a falról a posztereket, és helyette akasztja Nagyi rajzát. Ekkor lépnek a szobába a szülők, és a rajz láttán elered a könnyük.
Jólesik, ha az ember néha kisírhatja magát. Mindannyian megkönnyebbülnek, sok szépet mesélnek egymásnak Nagyiról és most végre Anna is elkérdezheti valamennyi kérdését.     
 
Részlet Gerlinde Ortner : Gyógyító mesék és mindaz, amit a meséléskor a szülőnek tudnia kell (3-7 éves korú gyermekeknek) című könyvéből
                                                                                                                                            
KEDVES ANNAMÁRIA
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.