Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GŐGICSÉLÉSTŐL A MONDATOKIG

2014.08.11


Miért nem beszél már? Vajon baj, hogy csak mutogat és „ünget”? Vajon korának megfelelő-e a beszédfejlődése? Igen, ez egy olyan téma, amin remekül lehet aggódni egy kisgyerekes édesanyának.

Az egész úgy kezdődött, hogy szem és fültanúja voltam, hogy egy ismerősöm hét hónapos babája video chat –en keresztül, hogyan csal könnyet a szemébe nagyszüleinek.

Mindenki Kincse, Gyöngye, Bogara édesanyja után érthetően ismételgette, hogy „ma-ma”, „ta-ta”, és a világ másik felén nagymama és nagytata örömkönnyel teli szemekkel mosolyogtak. Megható pillanat volt, elhatároztam, hogy én is megtanítom a kislányomat majd idejében BESZÉLNI, csak legyen már hét hónapos. Tudtam annyi legalább kell legyen, hisz a szakértők szerint a hét hónapos kisbaba már nem csak véletlenszerű hangokat ad ki, hanem szótagszerű hangkapcsolatokat.

Elérkezett az általam kijelölt és várva-várt hetedik hónap, a kislányom ügyesen gügyörészett, játszott a hangjával és én neki fogtam. Fölé hajolva, hogy jól lássa a szám artikuláltam a szótagokat „ma-ma”, „ta-ta”, „ba-ba”. Egyszerre csak az egyiket mondogattam, hogy jól meg tudja figyelni és bemásszon a fülébe a rövid kéttagú szavacska „ma-ma”. Nagyra kerekítette a szemét és én vártam, hogy beszédre formálja a száját, de nem. Határozottan figyelte az én erőlködésemet- ennek örültem is,- de nem volt társam a kommunikációban. Én kitartóan folytattam és gyakoroltam nap, mint nap, de ő nem akart velem semmit közölni és megosztani két hét után sem. Rá kellett jönnöm, hiába a sok késztetés a gyermek agya még nem érett rá, hogy beszéljen. A beszédhez a hangok egymás utáni képzését meg kell tanulni és eddig ő azt gügyögött,  amit csak akart, most pedig én hirtelen elvártam, hogy a „m” után  „a”-t formáljon, ehhez viszont szükség van a száj, ajkak, nyelv mozgásának a megtervezésére és végrehajtására és így az agyra, mert az agy előre működik megtervezi a következő lépést. Pszichológusok, szakértők szerint a beszéd egy velünk született készség, amit inkább az érés folyásol be, mint a használat gyakorisága, úgy, hogy egyáltalán nem baj, ha egy évesen még csak mutogat és egy szót sem szól, még érnie kell.

Így aztán tovább beszéltem hozzá, mindent, - Most felöltözünk. Kinyitjuk az ajtót. Kimegyünk az udvarra. Megnézzük a virágokat, a pirosat, a kéket, a lilát.- és énekeltem, mondókáztunk és játszottunk együtt. Egy szalagra különböző méretű és színű gombokat varrtam fel, megtapogattuk, melyiknek milyen az alakja,- ezzel is segítve az agy fejlődését. Aztán tíz hónaposan mondta ki először az első szót, hogy „ta-ta”, majd jött a többi.  Képes könyveket néztünk és megneveztük a körülöttünk lévő tárgyakat, játékokat, utánoztuk az állatok hangjait. Én egyre inkább próbáltam beszédre ösztönözni, eleinte azonnal reagáltam minden kimondott szóra- „baba”- és a játékkupacból rögtön vittem neki és dicsértem őt, hogy milyen ügyes. Mikor már több szó kezdőhangjait ki tudta mondani azzal ösztönöztem a beszédre, hogy szándékosan nem értettem mit akar mondani, hogy próbálkozzon, hogy kimondja egyedül, hogy saját bőrén tapasztalja meg a szavakkal történő közlés kényszerűségét. Nagyon sokszor fékeznem kell magam, hogy ne ismételjem meg az ő babanyelvén, hogy „vijág” meg „szisza” és „iden”, mert végtelenül aranyos, de, ha a szülő átveszi és használja a gyerek hibás hangképzését, helytelen formát utánoz, rögzít a gyermek és nehezedik a tiszta beszéd kibontakozása. A folyamatos javítgatásokkal viszont bizonytalanná tehetjük őt, elvehetjük a kedvét a beszédtől, így ilyen esetben inkább helyesen kimondom a rossz hangképzéssel ejtett szót.

Ma már mindenki számára érthetően mondatokba beszél, kérdez és kérdez és én igyekszem minden kérdésére válaszolni, mert ha válaszok helyett inkább játszani küldjük, mert nekünk sok a dolgunk, akkor a leszoktatjuk az egyik legnagyszerűbb emberi tulajdonságról, a világ megismerésének a vágyáról, a kíváncsiságról. Egyszerű, érthető válaszokat adjunk neki, mert ha túlfogalmazunk, rendszeresen olyan válaszokat adunk neki, ami meghaladja értelmi képességét, lassanként ráébred arra, hogy felesleges kérdeznie, hisz a választ úgysem érti.

Meggyőződésem, hogy a gyermekek beszédfejlődési ritmusa egyedi, meglehetősen eltérő időpontokban kezdenek beszélni, és haladnak az egyes szakaszokon át. Tehát nem szentírás, hogy nyolc hónaposan kimondja az első szót és másfélévesen már beszéljen, viszont akkor indokolt szakemberhez fordulni, ha szervi probléma áll fenn, vagy ha három éves koráig nem „beszél” – érteti meg mondanivalóját- mások számára is érthető módon.

 Miklós Beáta