Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÉLETSTRATÉGIÁNKAT SZÜLEINKTŐL TANULTUK

2008.10.07
„Gyermekünk alapvető szükséglete: a feltétel nélküli szeretet.”
 
 
A szerető szülők általában „jó” és „rossz” részre osztják a kisgyerek világát, amikor fegyelmezik „ Ezt szabad, de azt nem!”. Így a gyermek könnyebben le tud mondani arról, amit a szülei nem akarnak neki megengedni. Ha nem engedelmeskedik, megszidják, és újra felhívják a figyelmét arra, amit megkaphat, és figyelmeztetik arra, hogy ne tegye azt, amit szülei megtiltottak, ily módon növelve a gyermek biztonságérzetét.
 
A kevésbé gyöngéd és szerető szülők elsősorban dühösek a gyerekre a kényelmetlenségért, amit okozott. Indulatosan és hirtelenjében fegyelmezik. Ezek a szülők nem figyelnek arra, hogy mielőtt megbüntetnék, megértessék a gyermekkel: „mit szabad és mit nem”. A gyermek így gyakran összezavarodik, és nem érti, miért büntetik, mit akarnak tőle pontosan. Nem csoda tehát, hogy sok gyerek haragszik a szüleire, és sehogy sem tudja feloldani ellenérzéseit.
     
A gyermek önértékelésének egyedüli forrása, ha szeretik és elfogadják. Ha a szülők szerető fegyelmezésükkel azt éreztetik vele, hogy értékes ember, ezzel arra motiválják, hogy a gyermek saját maga is ki akarja javítani hibáit és úgy akarjon viselkedni, ahogy szülei kívánják.
  
Ha a szülők megsértik a gyermek önérzetét, amikor rosszul viselkedik, megfosztják attól, hogy értékes embernek tartsa magát, s így tulajdonképpen arra ösztönzik, hogy dacos és ellenálló legyen velük szemben, valamint arra vágyjék, hogy ő is megbánthassa szüleit, amiért bántották őt.
      
A kisgyermek három különféle viselkedésmóddal igyekszik megmenteni sértett önbizalmát: a dac, a behódolás és a visszahúzódás.
       
Minél jobban vigyáznak a szülők arra, hogy fegyelmezés közben erősítsék a gyermek önértékelését szeretetükkel, megértésükkel és támogatásukkal, a gyermek annál kevésbé lesz hajlamos a dacot, a behódolást vagy a visszahúzódást választani életstratégiájának- és fordítva, minél kevésbé érzi a gyermek, hogy szeretik a szülei, annál hajlamosabb arra, hogy e három viselkedésmód egyikét válassza. Mereven dacol a tekintéllyel, behódol környezetének, vagy visszahúzódik a mély személyes kapcsolatoktól.
     
Természetes, hogy a gyermek megpróbál dacolni a szülői tekintéllyel. Megkísérli kibillenteni a szülőket biztosnak tűnő helyzetükből, megpróbál túljárni az eszükön. Amikor dacos, magától értetődik, hogy ellenségesen viselkedik, magabiztos és akaratos.
    
A dacos gyermek azért szokik rá erre a módszerre, mert életének első éveiben ki tud kerülni szülei parancsnoksága alól, és követeléseik, utasításaik, és fenyegetéseik ellenére azt csinálhatja, ami neki tetszik. Kéréseiket és rendelkezéseiket úgy tekinti, mint jogai korlátozását, és tiltakozik minden ellen, amit muszáj megtennie.
     
Mikor a dacos gyermek felnő, hajlamos lesz arra, hogy minden hozzá intézett kérés, követelés ellen tiltakozzék. Nem fél attól, hogy nyíltan szembe kell szállnia az emberekkel, hogy megkapja, amit akar. Rendkívül hajlamos az agresszióra, és arra, hogy másokat hibáztasson saját sikertelenségéért.
    
Az a gyermek, amelyik behódol, azért teszi ezt, mert ha nyíltan próbálkozik, nem kapja meg, amit kíván. Fél szülei helytelenítésétől és büntetésétől. A büntetés annyira megingatná saját magáról alkotott értékítéletét, hogy hajlandó a kompromisszumra, csak hogy megvédje az énképét. Nyíltan engedelmeskedik, hogy ne kelljen „senki”-nek éreznie önmagát. Abból a dicséretből táplálkozik, amit engedelmességéért kap, és elfojtja önbecsülésének dacos vágyait. Jelszava: béke, mindenáron.
   
 
A behódoló gyermek akaratlanul is tiltakozik, kissé ravasz, és néha becsapja szüleit, amikor véghez akarja vinni akaratát. Ő így fejezi ki sértődését és dacát szülei tekintélyével szemben. Általában rendesen viselkedik, hogy elaltassa szülei őrködő figyelmét, azonban a hátuk mögött úgy tesz, ahogy jól esik neki. Nincs tudatában annak, hogy ő dacos és lázadó, hiszen azt hiszi, hogy jó gyerek, és éppen ebben véli megtalálni önmagát.
    
Mire felnő passzív lesz, fél a nyílt összeütközésektől és némileg érzéketlen a saját valódi érzései iránt. Ellenséges természetű, de ezt passzív módon fejezi ki, hiányzik belőle a nyílt agresszivitás. Gyakran bűntudattal küzd és depressziós. Hajlamos a borúlátásra és a negatív gondolkodásmódra, bár megpróbálja elrejteni ezeket az érzéseket.
     
A visszahúzódó gyermek azért viselkedik így, mert nem képes sem a dacra, sem a behódolásra – kicsi korában túlságosan félt szülei haragjától. Amikor feltétlenül szükséges, behódol szüleinek és másoknak, de általában fél a sérülésektől az új élethelyzetekben. Igyekszik elkerülni a függőséget, esetleg fantáziálásba menekül, képzeletbeli személyekről álmodozik Tárgyakkal, vagy cselekvésekkel pótolja az emberi kapcsolatokat. Ritkán adja tanújelét személyes érzéseknek vagy aggodalmaknak, inkább másokról beszél szívesen.
     
Felnőtt korban is visszahúzódó és titkolózó. Ugyanolyan ellenséges mások iránt, mint a dacos ember, ám ő fél kinyilvánítani az érzelmeit, nehogy visszautasítsák. Kerüli a provokálást, de ha kiborul, lesújt a támadóra, majd visszahúzódik önnön burkába.
    
Mindhárom alkalmazkodási módra jellemző a szülői tekintély elleni nyílt vagy kevésbé nyílt dac. Mindhárom viselkedési mód a bizonytalanság forrásának láttatja a többi embert, és a másik ember kezdeményezésétől teszi függővé a kapcsolat létrejöttét. Mindegyik lassítja az érzelmi fejlődést és csökkenti a biztonságérzetet azáltal, hogy akadályozza a kapcsolatok beteljesülését.
    
A gyermek érzelmi fejlődésének érdekében nagyon kell vigyázni arra, hogy a szülő-gyermek konfliktusok során a gyermek mindig érezze, hogy a szülei tiszteletben tartják és szeretik, még akkor is, ha dacos magatartása nagyon ingerli őket.
„Sohasem szabad a szeretet rovására tanítani engedelmességre a gyermeket!”
    
A bölcs szülők a gyermek kreativitására és képzelőerejére építik fegyelmezési módszereiket, s így növelik a hatékonyságot. A szülők értékrendszere és ideáljaik a fegyelmezés által vésődnek be a gyermek agyába. A gyermek magával viszi gyermekkori szokásait felnőtt kapcsolataiba is.
   
„Neveljük gyermekünket tekintélytiszteletre, tereljük a helyes irányba, javítsuk ki a hibáit, de mindezt gyöngéden, megértéssel, feltétlen szeretetre építve tegyük!”
 
 
Forrásanyag: - Maurice E. Wagner: A helyes önértékelés fontossága
                        - Dr.Ross Campbell: Dühöngő ifjak                                           
 
GYÖRGY IRMA
                                                                  
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

elszármazott

(Messze, 2008.12.01 21:02)

A mai nevelés,sajnos, nemm épít a feltétlen szeretetre. Tehetetlen, és valamihez köti. Nincs tartása, hite.

Domokos

(Autodidacta, 2008.11.14 23:07)

A "bölcs szülők"-höz kettő kell! Ez manapság, sajnos nagyon ritka. S az eredmény....?!

messze

(elszármazott, 2008.10.13 22:23)

Valóban:magunkkal visszük gyermekkori szokásainkat felnőttkori kapcsolatainkba,s ennek isszuk a levét. Ettől kellene megóvni gyemekeinket!

Domokos

(Autodidacta, 2008.10.07 20:25)

Több ilyen cikket várunk!Legyen értelmes felvilágosítás is, amiből tanulhatunk.