Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DACKORSZAK

2009.02.10
Dackorszaknak az 1-3 év közötti időszakot nevezzük. Ezeket az éveket a váratlanul előtörő heves érzelmi megnyilvánulások jellemzik és a belőlük keletkezett konfliktusok nemcsak a szülőknek megterhelők, hanem a gyermeknek is. Hogyan kezelhetjük ezeket a kényes helyzeteket?
    
A kisgyermekkori fejlődés főbb mozzanatai:
   
Fejlődik gyermekünk önállósága. Megtanulja a járást, a mozgások sok formáját, a kéz- manipulációhoz, tárgyi cselekvéshez, eszközhasználathoz szükséges kis és nagy mozgást, megtanulja összerendezni mozgásait.
   
Elsajátítja a beszédet, ezzel megtanulja szükségleteinek, kívánságainak, érzelmi állapotainak kifejezését, a szociális érintkezés módját.
  
Fejlődik gondolkodása a tárgyak, eszközök használatával, ami cselekvő- szemléletes-gyakorlati formájú.
  
Tárgyi ismereteinek világa megnő. Sok tárgyról, személyről van ismerete, ezek természetét, tulajdonságait viselkedésében, cselekvésében figyelembe veszi, tud tájékozódni a tárgyak, személyek között.
  
Fejlődik játéktevékenysége. Rengeteget tanul. A gyakorló játékokban a saját teste fölötti uralmat, a céltudatos, szándékos mozgások finom vezérlését, a szerepjátékokban az emberek közötti viszonylatokat, a konstrukciós (építő) játékokban az anyaggal való bánásmódot sajátítja el.
  
Sok gyakorlati készséget szerez meg az öltözködéssel, az étkezéssel, a tisztálkodással kapcsolatban.
  
Érzelmi-akarati élete jelentősen fejlődik. Megízleli a „saját” akarati élményét, ráeszmél saját énjére, megjelenik „én- tudat”.
 
Az „én-tudat”:
Babaként nézegeti a kezét, játszik a hangjával, buborékot fúj a nyálával. Megfordul, felül, lefekszik, kúszik, mászik, mind ez saját testének, testsémájának „az én csinálom” élményének a megtanulása.
A bújócska. Az eltűnés, előkerülés az „én és a másik” begyakorlására szolgál. Így alakul ki az „én-tudat”, a tudás önmagunk különálló voltáról.
Az „én vagyok” élménye, az „én csinálom” élményének átélésével a gyermek további fejlődésének a feltétele.
Nem kellő mértékben fejlődik a gyermek, ha a felnőttnek nincs ideje, kedve, türelme kivárni, míg a gyermek valamit megcsinál, vagy a gyermeket állandóan fegyelmezi.
 A sok felesleges tiltás, a gyermek megzavarása koncentrál tevékenység közben, a „frusztráció” jelensége. Agresszívvá válik a gyermek, vagy visszaesik a fejlődésben.
 
DACKORSZAK:
     
1-2 éves korában még csak próbálkozik bizonyos cselekvéseket önállóan elvégezni, ekkor még elvárja a felnőtt segítségét. Az önállósulási hajlam 3 éves kortól nyilvánul meg fokozottabban. A feladat megoldások előtt „én magam”, „én akarom”, mondja, és nem engedi a felnőtt segítő beavatkozását.
Az önálló helyváltoztatás, a pontosabb térbeli tájékozódás fokozza a világot megismerő, felfedező vágyát. Szabadabban mozog lakásban, udvaron, játszótéren, sokat lát, hall, tapasztal. E tapasztalatok hatására nő benne a vágy, hogy újból végig élje korábbi tapasztalatait, és a felnőttek segítsége nélkül végezze el a cselekvéseket. Ettől önállóbb lesz, emelkedik önbizalma, öntudata, és tovább fokozódik önállósulási vágya.
Vannak azonban olyan tevékenységek, amelyeket ebben a korban nem tud a felnőttek segítsége nélkül ügyesen és jól megoldani. A szülők nem engedhetik meg neki az önállósulást bizonyos területeken a károsodás veszélye nélkül, ilyenkor a gyermek önállósulási törekvése és a felnőtt állásfoglalása ellentétbe kerül.
Mivel a gyermek ebben a korban fokozottan ingerlékeny, gyakran törnek ki konfliktusok a gyermek és a felnőtt között. Ezek a dackitörések, a dacos magatartás.
   
DACOT VÁLTHAT KI:
Bizonyos változtatások, kívánság ellenére történő intézkedések, különféle sérelmek. A felnőttnek a gyermek kívánságai értelmetlen szeszélynek tűnhetnek, és nem teljesíti azokat.
 
MIBEN NYILVÁNUL MEG?
Toporzékol, sír, ordít, sikít, csapkod, földre veti magát. Sokszor, ha teljesítik kívánságait, akkor is provokatív marad, sértődötten elutasítja a szülőt. Az egyszerű dac átmehet tartós jellegű visszautasító magatartásba, makacsságba.
 
ALAPVETŐ OKA:
A gyermek önállóságának, kezdeményező hajlamának, szabadságának korlátozása, öntudatának sérelme.
 
A SZÜLŐ TEENDŐJE:
Ne büntesse a dacos viselkedést (agresszió agressziót szül, ezt a mintát tanulja meg). Segítse az önálló cselekvés végzésére törekvő gyermeket, juttassa sikerélményhez.
 
A dacos magatartás, múló jelenség! A helyesen nevelt gyereknél alig jelentkezik! A viselkedés adott környezetben, tanulás útján kialakítható.
 
A HELYES VISELKEDÉS KIALAKÍTÁSÁNAK ELVEI:
Minden tettet akkor értékeljünk, amikor megtörténik. Pontos és egyforma elvárások legyenek mindkét szülő részéről. Figyeljünk oda a pozitívumokra, azt erősítsük! Személyes példával neveljünk! Dicsérjük a jó tetteket!
„Kössünk szerződést”! (Mondjuk meg neki, beszéljük meg vele, mi az, amit elvárunk tőle, mi az, amin változtatni szeretnénk és hogyan).
 
FEGYELEMRE NEVELÉS MÓDSZEREI:
Megfelelő, elérhető célokat tűzzünk elé!Túl korán, túl sokat követelni nem szabad! Ne azt figyeljük meg, mit nem tud a gyermek, vegyük észre, dicsérjük meg, ha valamit jól csinált.
Ne legyünk túlzottan engedékenyek! Önállótlan, gyámoltalan lesz. Vegyünk részt a tevékenységében. Utánoz bennünket. Együtt csináljunk meg valamit, ne csak szóban igazítsuk. (Kanállal eszünk, most letörüljük, ezt eldobjuk stb.)
Ismételjünk, ismételjünk! Pozitív utasításokat adjunk, mutatással. A kisgyerek agya nem tud minden szót feldolgozni.( Pl. Ne csapd be az ajtót! Helyette: Nézd, most szépen becsukjuk az ajtót! ), éreznie kell, milyen mozdulatot várunk tőle. Emlékezete még fejletlen, nem várhatjuk el, hogy emlékezzen, mit várunk el tőle.

Ne szakítsuk félbe tevékenységét! Várjuk meg, míg befejezi, amivel éppen foglalkozik.

Szenteljünk figyelmet neki! Éreznie kell, hogy önálló kis emberként tiszteljük.

Tiltani tudni kell! Ha elhangzik, hogy „nem”, akkor ahhoz kell tartanunk magunkat. A gyerek érezni fogja, hogy amit tesz az, helytelen. Következetességgel, ezt meg is fogja tanulni.

Fegyelmi kérdésekben egyszerűen fogalmazzunk, és következetesen ragaszkodjunk hozzá!
 
Ha a dackorszak jelenségei nem szélsőségesek, a kisgyermek lelki fejlődésén belül történő változásokat normális szakasznak kell elfogadni, s a szülőknek a helyes viselkedési formát kell választaniuk. A túlzások felbukkanása arra is utalhat, hogy a gyermeket nevelő felnőttek magatartása hibás.
Nagyon rövidlátó és ostoba dolog volna a kisgyermek rohamosan fejlődő akaratát szigorú intézkedésekkel megtörni vagy elnyomni, de ugyanakkor hiba volna túlzottan engedékeny és főképpen következetlen módon a gyermek minden kívánságát teljesíteni. A túlzott szülői szigor „eredményes” lehet: a gyerek látszólag megtörik, makacssága felszín alá kerül, hogy aztán később hatalmasan megbosszulja magát. A következetlen engedékenység pedig a szülői tekintély azonnali elvesztését eredményezheti.
     
A szülők első nevelési erőpróbája a dackorszak, meg kell találniuk az arany középutat, a szeretetteljes következetességet, a szeretet szigorával és a szigor szeretetével!
 
Forrásanyag: Vekerdy Tamás: A pszichológus válaszol
                         Haim Ginott: Szülők és gyermekek
 
GYÖRGY IRMA
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

domokos

(ibolya, 2009.03.17 18:05)

Valóban fontos volna mindkét szülő együttműködése, de ez Domokoson még nehéz. Jó lenne az apáknak képzést tartani.

helyben

(domokosi, 2009.02.14 19:23)

Köszönöm, hogy foglalkozik a nevelés kérdésével. Ez volna a legfontosabb, hogy ezzel törődjünk. Gyermekeink nevelése a jövő megalapozása. A szülőknek sem ártana nevelést tartani, hogy tudjuk, mi a fontos, melyik korban.