Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Családfenntartó, apa, otthonteremtő, szerelmi társ - férfi szerepe

2009.06.23

A válások miatt szinte megszűnik az apaszerep, a családfenntartó szerep pedig névlegessé válik. Az otthonteremtés - az esetek túlnyomó részében - egyenlő a lehetetlennel. Többszörös szerepvesztés. A több tízezer év alatt kialakult hagyományos férfi szerepek elvesztését a férfiak képtelenek egészséges lelkivilággal átvészelni.

A férfivel szembeni elvárások gyökeresen és alapjaiban változtak meg az elmúlt évtizedek alatt. "Amilyen lenn, olyan fenn." A hagyományos családmodell széthullásával a társadalmak is elvesztették stabilitásukat. A kis szeretetközösségek felbomlásával ugyanis totális bizalmatlanság és bizonytalanság uralkodott el. Az események rendkívül gyorsan zajlottak le.

A házasságban élők élete sem kifejezetten harmonikus. A szerepvesztések a házastársi kapcsolaton belül is éreztetik hatásukat. A férfiak elbizonytalanodtak, s egy magabiztosságát vesztett férfi a házasságon belül sem vonzó. Különböző pótcselekvéseket végez, főleg munkatempóját pörgeti fel, de az esetek többségében ez nem válik be hosszú távon. A szerelmes együttlétek stabilizálhatnák az életüket, de a TV-sorozatok és hasonló "nívójú" műsorok végignézésébe belefáradt feleséget nehéz bármire is rávenni (pláne, ha azt másnap még a munkája is várja). A romantika is szép lassan meghal - ha volt egyáltalán. Amennyiben a férfiak otthon nem kapják meg a kellő törődést (érzelmi téren is) menekülnek a helyzetből, jönnek a szeretők, a kocsmai barátok - esetleg az elfásulás. Vagy ha nem erre az útra térnek, akkor a házasságon belüli villámszeretkezések - a párkapcsolatokban felbukkan az önzés.

Megszűnik egymás tisztelete. A férfi nem tiszteli többé a nőben a nőt, az anyát, a szerelmi partnert, a nő nem tiszteli férjében a férfit, az apát, a társat. Erkölcsileg fellazult világunkban elkezdődhetnek a korábbi (vagy jelenlegi titkos) kapcsolatokhoz való - nyílt vagy burkolt - hasonlítgatások. Ezért egyesek kifejezetten támogatják a nyitott házasságot, olyan együttélési formát ahol a férj és a feleség legálisan folytat külső kapcsolatokat, a "házasságok megmentésének" jelszavával. (Az elmélet hívei bölcsen hallgatnak arról, hogy egy ilyen helyzetben vajon milyen erkölcsi tudatú gyermekek nőnek fel...) Azonban azt hiszem sokkal inkább a még létező tartós és boldog házasságok háttérbeszorításáról van szó, és az erkölcsi kilengések legalizálásáról, mintsem a házasság intézményének megmentéséről.

Mivel pedig a nők a megnövekedett szerepteljesítési kötelezettségeik miatt az élethelyzetekből adódóan válnak önzőbbé, a férfiak pedig a szerepvesztéseik következtében (próbálnak ragaszkodni a megmaradt szerepeikhez, ami szintén önzésbe torkollik), a házasságok innentől kezdve névlegessé válnak, s nem pedig szeretetközösségek - ami eredeti feladatuk lenne.

Az otthonteremtés problémája sem elhanyagolható. A több tízezer éves modern emberi kultúra és a még ennél is távolabbra visszanyúló hím-jellegű tulajdonságok, a férfi szerepévé teszik az új pár otthonteremtési feladatát. Ezt a szerepet manapság szinte teljes egészében - már ha egyáltalán képesek rá - a szülők vették át. Szülői segítség hiányában jöhet az albérlet kilátástalansága, vagy az együttélés a szülőkkel, ez utóbbi azonban a kifejezetten alacsony gyermekszám miatt előbb-utóbb anyósproblémákhoz vezet.

A férfiak számára messze beszűkültek azok a lehetőségek, azok az életterek, melyek - kulturális és genetikai eredetű -önmegvalósítási törekvésüknek megfelelnének. Sikeres tudós, sportoló, filmsztár, vagy valami hasonló, csak kevesek számára megvalósítható cél. Viszonylag szép számmal lehetnének vállalkozók. A köztudatformálás mintegy azt a téveszmét sugallja, hogy a sikeres férfi egyenlő a sikeres vállakozóval. Azonban nem minden férfi számára elfogadható a vállalkozó típusúak életvitele, felfogása és erkölcsi normarendszere. Mit tehetnek ők, akik számára ez nem járható út? Maradhatnak szürke eminenciások, netán a művészetekben valósíthatják meg önmagukat (meglehetősen keveseknek sikerül), vagy szerepvesztéseik miatt egyéniségüket is feladva az alkohol mámorába menekülhetnek. Vagy a depresszióba. Egyik választás sem túl rózsás.

A statisztikák meg is mutatják, hogy mennyire nem az. A férfiak több mint fele elvált, agglegény vagy sokadik párkapcsolatát éli. 50%-uk el sem éri a nyugdíjas kort. idő előtt távozik. Felőrli a munka, az idegesség, újabban a munkanélküliség kilátástalansága, az alkohol, a dohányzás.

A tudomány legújabb "vívmányai" szerint a szaporodáshoz tulajdonképpen férfire nincs is szükség, hiszen a klónozás technikája és a mesterséges megtermékenyítés mind olyan beavatkozások, melyek férfiak nélkül is biztosíthatják a faj fennmaradását. Nem hiszem, hogy vonzó lenne egy ilyen világ. A nők számára sem...

A házasságok (jelenleg) kétharmada végződik válással, az újabb kapcsolatokat már ritkábban teszik hivatalossá, inkább az együttélési formát választják. Nem merik, akarják vállalni a jogi következményeket. Az elvált nők is sokkal nehezebben szülnek újabb gyereket, félnek attól, hogy ismét válásra kerül a sor, s akkor eggyel több személyről kell gondoskodniuk, miközben kiesnek a munkából, az előremenetelből, stb.

Mi lehetne a megoldás, ha egyáltalán van megoldás? Erre a kérdésre igen nehéz válaszolni. Ahány eset, annyiféle. De talán valamennyi párkapcsolat javulhatna, ha egyetemlegesen mindenegyes ember sokkal jobban tisztelné a másik életét, meghagyná a szerepeit, száműzné az önzést, ha bízna a másikban, figyelmes és megértő lenne hozzá, nem akarna fölötte uralkodni, akkor is igazat adna a másiknak, ha az esetleg téved. (A békesség kedvéért. A másik később úgyis belátná hibáját.) Mindez álom lenne?

Ha nem akarunk úgy bevonulni a világtörténelembe, mint az az évszázad, amelyik tönkretette a hagyományos családi és házassági formát, akkor ideje lenne cselekedni.

Most azonnal.

Forrás: Internet

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.