Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amit még a kisgyermeinktől megtanulhatunk! - A rohanó életmód margójára –

2009.04.30

Kép Fogyasztói társadalomban élünk: „Vegyél engem, vegyél belőlem minél többet! Rám is szükséged van!” – hallani véljük árúcikkek üzenetét, kiáltásait, a reklámok alattomos, tudatalattinkban megjelenő hangjait. „A legjobbat, a legújabbat vedd! Vásárolj, vásárolj! Halmozz, fogyassz! Élvezd a fogyasztást, hogy mindent megkaphatsz, megvehetsz! Ha egy szobád van, hát legyen kettő, ha egy autód van, vegyél kettőt! Minél többet!” – talán mi magunk sem látunk ki ebből, sodródunk a világgal, hisz mi is része vagyunk annak.

A világnak még sok hangja van, amely belénk ültetődik, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a függetlenségünkkel, szabadságunkkal együtt Rabok vagyunk, megkötözöttek. Hajt valami belülről, rohanunk, sietünk, hogy nehogy lemaradjunk az életről, nehogy kihagyjunk valamit, elszalasszunk. Valahogy talán az idővel van a legnagyobb gondunk: foglalkozunk a múltunkkal, nyalogassuk a sebeinket, a már megváltoztathatatlanon rágódunk. Vagy, ott vagyunk a jövőben, beletekintve előírási füzetünkbe, a terveinkbe, kijelentjük: „Sajnálom, de nincs időm! Meg akartalak látogatni, de nem volt időm. El szerettem volna mondani, meg szerettem volna állni, levegőt venni, felszusszanni. El szerettem volna mondani, hogy fontos vagy nekem! – De nem volt időm!”

Manapság szabadok vagyunk, de Rabokká válhatunk. Tudod, te sem, én sem voltam mindig ilyen! Valamikor nagyon jól tudtuk mit jelent most, itt lenni! De elfejeltettük. Erre szeretnélek most emlékeztetni. Ha pedig most is látni akarod az élet egyik titkát, értelmét megélni, akkor légy együtt, figyelj meg egy kisgyermeket (2, 3, 4 évest). Különös csoda él még a szívükben, lelkükben. Habár már ők is harcokat folytatnak magukkat, másokkal. De békés, csendes perceikben ülj le melléjük. Gyakran nem is szeretnének mást, csak, hogy légy ott velük. Ha hagyod magad, hogy a világukat meglásd, csodáját megérezd, ha nyitott és nyugodt tudsz lenni, akkor észreveszed, amit ők még tudnak, de mi már elfelejtettünk.

Meg tudják élni a jelen pillanatot, MOST – ban tudnak élni! Talán azt mondod, hogy ez könnyű nekik, de nekünk felnőtteknek annyi gondunk van. És ez így igaz! Mi nem tudunk gyerekek lenni, és nem is kell azoknak lennünk. Hanem meg kell tanulnunk megállni, levegőt venni. Felszusszani a lelkünkkel is. Az őseink erre bizonyos szokásokat alakítottak ki, amelyben benne volt ez a harmónia, lehetőséget adott a megállásra.

A ma embere szabadnak kikiáltva magát nem akar kötődni hagyományokhoz, szokásokhoz, a maga feje után akar menni.

De nézzük csak meg, hogyan játszik egy kisgyerek! A játékban van az esze, a szíve, a lelke, szinte megfeledkezik a körülötte levő világról. Ez az a mélység, ez az az önátadás, amit mi felnőttek nehezebben tudnunk megélni, megvalósítani. Gyakran embertársainkkal való találkozásainkban is csak épp, hogy ott vagyunk. De hol a szívünk, hol az eszünk abban a pillanatban? És ha minden pillanatban valahol máshol vagyunk, akkor megéljük mi egyáltalán a jelent? Vagy elmegyünk életünk mellett? A kisgyerekek teljesen megélik a pillanatokat, a jelent. Ezért is van, hogyha a gyereket jól nevelték (nem nézetnek sok tévét vele, törődnek vele, stb.), akkor nem tud unatkozni, minden pillanatot élvez, és megéli, annak örörmét, bánatát. Gyakran figyelmeztetnek gyerekeink szóban is: „Anya, apa, te egyáltalán figyelsz rám, hallod, amit mondok?”.

Ha a jelenben is megtanulunk élni, akkor meglátjuk, hogy az idő hosszabbá, tartalmasabbá, minőségibbé válik, így vele egész életünk is.

BOROS MELINDA

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.