Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szülők és gyerekek közti párbeszéd -Hogyan kommunikáljunk gyerekeinkkel?-

2016.06.28

 

A szülők magatartása kulcsfontosságú tényező a gyerekek személyiségének alakulásában. Nagyon sok szülő szenved attól, hogy elveszítette azt a képességét, hogy gyerekeire hatni tudjon. Úgy érzi, képtelen befolyással lenni gyerekére olyankor is, amikor ez lenne az egyetlen lehetőség arra, hogy segíteni tudjon gyerekén. A kamasz egyszerűen semmilyen téren nem hallgatja meg őt. Ez a tapasztalat a szülők életében a tehetetlenség és a kegyvesztettség állapotát idézi elő. A szülők viszonyulása gyerekeikkel szemben sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt nagyon sok szülő gondolná.                           

A felnőttek viszonyulásmódja valójában egy nagyon fontos információt hordozó válasz gyerekeik számára. A gyerekek ebből a válaszból saját magukat értik meg. Ha a válasz negatív, a gyerekek ezzel egyidőben értéktelenebbnek élik meg saját magukat, és rosszul érzik magukat a „bőrükben”. A felnőttek gyakran nem veszik komolyan azt, hogy gyerekükre figyeljenek. Figyelmük csupán a mindennapi dolgok legalapvetőbb problémáira terjed ki, ami szinte teljes mértékben nélkülözi a gyerekek érzelmi életére való odafigyelést.

Az értő figyelem elengedhetetlen fontosságú a szülők részéről ahhoz, hogy ne veszítsék el gyerekeik szeretetét, tiszteletét, és bizalmát, még felnőttkorban sem. Ez az az idő, amikor a szülők csak a gyerekükre figyelnek, mellőzvén minden más tevékenységet és problémát. Ezek azok a pillanatok, amelyek a legértékesebbek a gyerekek számára. Ezekben a pillanatokban érzi a gyerek azt, hogy ő fontos, értékes, és szerethető a világban. Az értő figyelem nagyon sok érzékenységet és képességet követel meg a szülőktől, de az eredmény sokkal gazdagabb, és boldogítóbb, mint az ennek szentelt idő, és energia. Ennek a képességnek az elsajátítása a szülőktől is önfegyelmet követel, viszont ettől sokkal jobb szülőkké válunk. A szülők egy idő után megtapasztalják azt, hogy megváltozik, és elmélyül a gyerekeikkel való kapcsolatuk, ami önmagában olyan örömöket és légkört teremt közöttük, melyben nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is növekedni, gyógyulni tudnak jellemükben. Ebben a légkörben egy idő után egyáltalán nem jelent nehézséget a szülőknek odafigyelni, és nyomon követni gyerekeik életét, mivel átértékelődnek a fontossági sorrendek ( A külsőséges tényezők a perifériára szorulnak, és átveszi helyüket az érzelmi életre, és a lelki tartalmakra való figyelés).

Az empátia nagyon fontos szempont az értő figyelem során, hiszen ha a szülő csak mímeli a szeretetét, akkor az nem lesz hiteles a gyerek számára. Az empátia tartalmazza a melegséget, az együttérzést, ami átalakító erővel bír, és aminek szinte egyáltalán nem tudnak ellenállni a gyerekek. Ha együttérzés nincs, akkor a gyerek úgy érzi, hogy a legfontosabb érzéseit a szülei nem értették meg. Azoknál a gyerekeknél alakulnak ki érzelmi zavarok, ahol a gyerekek különböző problémáikban egyáltalán nem kapnak segítséget.

Az értő figyelem nyomán a negatív érzések is gyorsan elillannak. Nagyon fontos azonban, hogy az értő figyelem során a meghallgató ne vegye át a gyerek problémáját. A gyereknek éreznie kell azt, hogy problémáit ő kell megoldja.

Amikor a szülőknek van problémája a gyerek viselkedésével kapcsolatban, akkor a szülők általában rosszul fejezik ki ezt gyereküknek, ami további érzelmi zavarokat okozhat a gyerek fejlődésében (bűntudat, lelkifurdalás, igazságtalanág érzése, szeretetlenség érzése). Ezek az üzenetek kész megoldásokat, vagy lekezelő tartalmakat hangoztatnak.

Kész megoldások: - utasítás és parancsolás; figyelmeztetés és fenyegetés; prédikálás és moralizálás; tanácsolás és megoldási javaslatokkal való előállás.

Lekezelő üzenetek: - ítélkezés; kritizálás és hibáztatás; kifigurázás és megbélyegzés; értelmezés,elemzés és kioktatás.

Amikor a szülő a szenvedő alany az adott problémában, a szülő közlése akkor éri el a legerőteljesebben a várt hatást, ha azt a gyereknek én-üzenetben közli.

Én-üzenetek lehetnek: „Fáradt vagyok ahhoz, hogy most veled játsszak.”;Szomorú vagyok, hogy nem hallgatsz meg!”

Ezekben az üzenetekbena hangsúly az „én”-en van, nem pedig a „te”-n. Az én-üzenet hatékonyabb, és sokkal kevésbé vált ki ellenállást a gyerekből. A gyerekre bízza azt, hogy mit tegyen, és ezáltal elősegíti őt abban, hogy megtanuljon felelősséget érezni tetteiért. Ezen keresztül a szülők bizalmat sugallnak gyerekeiknek, és őszinteségre sarkallják őket. Ehhez azonban a szülőknek átláthatóvá kell vállniuk gyerekeik előtt, hogy megmutatkozhasson emberi oldaluk és sebezhetőségük.

Te-üzenetek: „Hagyd abba a játékot és ne zavarj!”;”Hányszor megmondtam már, hogy ne gyere haza későn, és te elengeded a füled mellett!”;”Talán képtelen vagy felfogni, amit mondok?

A te-üzenet nem árul el semmit a szülő érzéséről, hanem a hangsúly a gyerekre irányul. Ezt a gyerek önmaga értékeléseként észleli olyan formán, hogy vele van valami baj.

A düh érzésének kifejezése valójában egy te-üzenetet közvetít a gyerek számára. A düh érzését szinte mindig megelőzi egy, vagy több másik érzelem ( Félelem, kétségbeesés, megbántottság, zavar, csalódás ). Ha a szülők nem fejezik ki ezeket az érzéseiket a düh megjelenése előtt, akkor a gyerekek ezt gyakran „te-üzenetként” kódolják.  Ilyenkor jelenik meg bennük a bűntudat, lelkiismeretfurdalás, önértékelésbeli zavar, ami ahelyett, hogy segítené, meggátolja őket fejlődésükben, és cselekvőképességükben.

Előfordul, hogy az én-üzenet közlése után a gyerek szintén én-üzenettel válaszol: ”Azt hiszem túl finnyás vagy a tisztaságra.” Ebben az esetben a legjobb, ha a szülő értő figyelmmel válaszol: „Szóval azt hiszed, hogy túl finnyás vagyok?”  Az ilyen, és ehhez hasonló párbeszédek következtében a gyerek át tudja adni és meg tudja értetni személyes érzéseit szüleivel, így hajlandóbb lesz viselkedése megváltoztatására.

Törekedjünk egy harmónikus kapcsolat létrejöttére, hiszen ez a családban mindenki számára fejlődő, és kiteljesítő erővel bír, ami a gyerekek ügyességében, és a család biztonságot nyújtó erejében, stabilitásában mutatkozik meg.

 

Száva Csilla