Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A példamutatásról

2014.11.14

 

„Kicsi kutya nagytól tanul” – cseng a fülembe ez a jó öreg közmondás, ami úgy érzem rég nyugdíjba ment, mert tudatos betartása nagyon ritkán észlelhető. A család a társadalom alapsejtje, ahol az utód nagyjából azt teszi amit ott hall, lát, tapasztal. Tehát viselkedésünk, tetteink, napi szokásaink, egész életünk nyitott könyv gyermekeink számára. Mi neveljük a következő generációt, mi oltunk beléjük jót és rosszat is génjeinkkel, magatartásunkkal. A jó modort és a rosszat is; az idősekkel szembeni viszonyulást, az embertársaink iránti tiszteletet vagy az ellenkezőjét tőlünk látja csemeténk.

Mi szülők, nevelők, tanárok, közéleti személyek tudatában kell legyünk annak, hogy minden mozdulatunkkal, kimondott szavunkkal felelősek vagyunk a környezetünkben levő emberek nevelésében, szellemi fejlődésében.

Sajnos, hogy nagyon sokszor megfeledkezünk erről a nevelőszerepről, aminek rossz hatása van a felnövekvő generációra ebben a rohanó, anyagias, önző világban.

Így történhetett meg azzal a közéleti személlyel is, aki községünk előljárói között is helyet foglal és aki nem tudta, hogy problémát megbeszélni és megoldani higgadtan, diszkréten is lehet. Ehelyett nyilvános helyen, illuminált állapotban, trágár kifejezéseket használva, fenyegetőzve s a kort sem tisztelve, megkezdett italát indulatosan kiloccsantva ugrott volna falutársa nyakának, ha környezete le nem állítja.

Az előljáró, akinek a köszönését nem nagyon kell fogadni, akinek a jó példamutatás lenne a feladata és akinek vitatkozó embereket kellene kibékítenie, kivetkőzött magából és szépen bemutatkozott. Ezek után (és előtte is) kihez igazodjon egy faluközösség, kiben legyen bizalma, kit válasszon meg, kire nézzen fel és kitől mit várjon?!

Akinek nem inge, ne vegye magára, de aki úgy érzi gyorsan öltözködjön; és az sem szégyen, ha az említett közmondás alanyai szerepet cserélnek!

Kurkó Marika