Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SOKAN VAGYUNK, DE AZ A JÓ!

2015.05.06

 

– Mi az, amit rögtön észreveszel, ha kinyitod a szemed?

– Mi az? – visszhangozta Tüskéshátú.

– Hogy nem vagy egyedül!

– Persze, hogy nem vagyok egyedül! Például itt vagy te, azután ott vannak a barátaink…

– Ebből az következik, hogy ennek a sok mindenkinek érintkezni, találkozni, beszélgetni kell egymással! Mivel egymás mellett élnek, segíteniük kell egymásnak, ki kell térni egymás útjából, hogy össze ne ütközzenek, meg kell egyezniük, és el kell viselniük egymást. Vagyis viselkedni kell, mégpedig legalább úgy, ahogy az először köszönő ősember. Vagyis barátságosan.

– Azzal is, akit nem ismerünk?

– Igen. Hátha megismerkedünk.

– Azzal is, akit nem szeretünk?

– Azzal is udvariasnak kell lenni. Az illemszabályok védenek is!

– Védenek? Hogyan védenek? – csodálkozott Tüskéshátú.

– Úgy, hogy ha megtartjuk, és a másik is megtartja, nem fajul nyílt, rosszízű veszekedéssé az ellenszenv. Kordában lehet tartani!

Tüskéshátú a homlokát ráncolta.

– És ha, tegyük fel, mégis összeverekedtem valakivel?

– Az illemszabályok arra is adnak módot, hogy ne tartson örökké a harag. Például kölcsönösen bocsánatot lehet kérni. Udvariasan el lehet simítani az ügyet.

Tüskéshátú még mindig ráncolta a homlokát.

– Értem, értem, el lehet simítani, de csak utána! És előtte mire jók az illemszabályok? Úgy értem, hogy nekem, Tüskéshátúnak, személyesen mi hasznom van belőle?

Ugrifüles elmosolyodott.

– Van hasznod belőle, ne félj! Mert az a lényeg, hogy az illemszabályok kölcsönösek! Csak akkor tartanak tiszteletben például téged, Tüskéshátút, ha te is tiszteletben tartasz másokat! Csakis akkor!

– Értem. Ha tehát én köszönök, nekem is köszönnek. Erről jut eszembe! De ki köszön előbb? Mindig én?

– Attól függ. Ha például te lépsz be valahová, vagy te szólítasz meg valakit, vagy te távozol először, akkor te köszönsz előbb!

– És ha az utcán találkozom valakivel, és egyszerre látjuk meg egymást?

– Az udvarias embert általában nem lehet megelőzni a köszönésben. Próbálj te az első lenni mindig! Nem olyan nagy fáradság!

– És nekem sohasem köszönnek előre?!

Ugrifüles rákacsintott Tüskéshátúra.

– Dehogynem! Mikor például hozzád lépnek be! Vagy téged szólítanak meg! De ebből nem kell önérzeti ügyet csinálni! Próbálj meg mindig elsőnek köszönni! Ez nem szolgalelkűség, hanem udvarias szolgálatkészség! Képzeld, el fog terjedni, hogy Tüskéshátú a legudvariasabb a környéken!

Tüskéshátú bólogatott, hogy az bizony nem lenne rossz. Majd megint elkomorult az arca.

– És ha nem köszönök vissza?

– Az nagy udvariatlanság! Egyenesen sértő.

– És milyen köszönés van még?

– Van családi, baráti és hivatalos köszönés! Vagyis háromféle! Az emberfia a családjának szeretettel köszön, vagyis melegebb hangon, ez világos.

– És a barátjának?

– Barátok között kialakulhat tréfás köszönés is, amit csak a barátok értenek.

– És a hivatalos köszönés?

– A hivatalos köszönésnek általában szabott a formája, mint a katonáknál az „Erőt, egészséget”, a bányászoknál a „Jó szerencsét!”. Ezekkel a köszönésekkel néha kézmozdulat is jár, tisztelgés.

– És mikor nyújtunk kezet?

– Köszönéskor, bemutatkozáskor. Kesztyű nélkül és tiszta kezet.

– Télen is?

– Ha nagy hideg van, fent hagyhatjuk a kesztyűt.

– És nyáron?

– Mi van nyáron?

– Honnan vegyünk kesztyűt, amit lehúzunk?

– Igazad van. Hagyjuk a csodába a kesztyűt. Maradjon a tiszta kéz!

– És ki nyújtja előbb?

– Idősebb a fiatalnak, nő a férfinak.

– Többféle köszönés nincs?

– Előfordulhat, hogy több embernek köszönünk egyidejűleg. Mikor például a barátod megy a mamájával, és te odaköszönsz. Így: „Kezét csókolom!” Ez a mamának szól. „Szervusz!” Ez a barátodnak.

– És ha nem a mamájával megy?

– Ha egy ismeretlennel megy, akkor előbb a barátodnak köszönsz, utána az ismeretlennek.

Ugrifüles nyújtózkodott, hogy csak úgy ropogtak a csontjai. Tüskéshátú töprengett, igyekezett az agyába vésni a sok-sok illemszabályt. Mikor már az agyába véste, amit eddig hallott, megkérdezte:

– Mindent értek, csak még egyet nem: mi van a tegezéssel, magázással? Mikor tegezünk, mikor magázunk? Ezt nagyon szeretném tudni, mert néha belegabalyodom!

– Igen, igen! Nagyon fontos kérdés! Azt mindenki érzi, hogy csak úgy nem tegezhetünk le valakit! Általában először mindenkit magázni szoktunk! És várjuk meg, míg felajánlja a tegezést. Utána tegezhetjük.

– És a felnőttek? Ők mindig tegezik a kisebbet!

– Ez már így van, ezen nem kell megsértődni! Udvariasan magázzuk tovább is őket, ha nem ajánlják fel a tegezést!

Ugrifüles elővett egy nagy sárgarépát, szagolgatta, majd, mint ahogy egy illemtanárhoz illik, megkínálta Tüskéshátút is.

– Tessék, harapj belőle! Rágcsáljunk egy kicsit. Tele hassal könnyebb a beszélgetés.

Forrás: Internet