Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagy Irén: S akkor zúgni kezdnek a harangok

2016.03.11

 

Sötét az éj, fojtja néma bánat,

minden szív rémülettől fekete,

jég dermeszti, páncél szorítja le,

dobbanni alig mer néha párat.

 

Elcsüggedt lelkek dúlt mellük verik,

vonszolva maguk, lábuk a kövön

néha koppan, elbotlik a rögön,

fáradt fejük emelni nem merik.

 

Talán nem volt Ő más, csak tünemény,

kápráztató, titkos álom-csoda,

sugárzó alakja, arca oda,

a szívekben már elhal a remény.

 

S akkor zúgni kezdnek a harangok,

fölzeng az ég, az éj, a föld, a menny,

s szívünk megérinti a Végtelen

az örök-egy húsvéti hajnalon.