Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mosolyogjunk cseten is

2017.02.16

 

Kevés olyan embert ismerek, aki nem csetel. Életkortól függetlenül egyre többen vagyunk jelen a digitális kommunikációban. Ritkán látogatjuk meg ismerőseinket, keveset telefonálunk, inkább online csevegünk. Itt vagy ott, ezért vagy azért. Kényelmes és gyors. Ugyanakkor felelősségmentesebb, mint a személyes kommunikáció. Nincs körülírás, végigfogalmazás, a közlés sokszor a jelzésszerűségig csökken. Teret hódít a vizualitás, a kép és szöveg kölcsönösen kiegészíti, értelmezi egymást. Ez egy újfajta írott beszélt nyelv, de csak részben tudja pótolni a személyes kontaktust. Az új jelenséget tanulni, alakítani kell annak, aki nem születik bele a csetnyelvbe. Nem elég helyesen megfogalmazni a mondandónkat, az érzelmeinket is ki kell fejezni valamilyen szinten, észre kell venni mások reakcióját is, hogy a félreértéseket elkerüljük. Természetesen itt sem mindegy, hogy kivel, milyen céllal és milyen gyakran csevegünk. Célszerű tehát tájékozódni, lehetőség szerint nyomon követni az újdonságokat, ha nem is használjuk, legalább értsük. Ha értjük, lehet, hogy használni is fogjuk.

Időnként én is csevegek… különböző szerepekben, Van úgy, hogy amit leírok, az nem ugyanaz, mint amit közölni akarok. Egy smiley a mondat végére, és máris jobb. Van, hogy hiányérzetem van egy kapott „Köszi.” vagy „Ok.” után. Ridegnek, nyersnek, kevésnek érzem a pont miatt, többet vártam.  Nem hiányolom a szívecskével, virággal, pezsgős pohárral, lufival, animációs figurával teletűzdelt mondatokat, de a klasszikus mosolyjel szívemre való.  A virtuális világban is nagy ereje tud lenni egy mosolynak (mosolyikonnak).

Miért használjuk szívesen a cseten való csevegésben a hangulatjeleket és az írásjelekkel való érzelemkifejezést? A szövegalapú kommunikációban hiányzik a másik ember személyes jelenléte, nincsenek segítségünkre olyan nonverbális jelzések, mint szemkontaktus, mimika, hangsúly, hanglejtés, testtartás, és ez a mondanivaló félreérthetőségéhez vezethet.  Kreatív megoldásként alakult ki a hangulatjelek használata, ezek pótolják az arckifejezéseket, gesztusokat, segítik a szöveg értelmezését. Pszichológiai aspektusból nézve pedig oldják a személytelenséget.

Pont, pont, vesszőcske, mire jó egy mosolygós fejecske? Nyelvészeti kutatások szerint a leggyakrabban használt emotikontípus a :) vagy a J. Az üzenet végére tett mosolyjel (a mondatvégi írásjel helyett vagy után) kedvességet, jókedvet, vidámságot, örömet sugall, érzelmileg gazdagítja a gondolatot.

Pl. Eredményes volt a segítséged. Köszi.

     Eredményes volt a segítséged. Köszi! :)

Egy mosolyikonnak fontos szerepe lehet akkor is, ha kritikus beszólást intézünk valaki fele, elveszi a szöveg erősségének élét. Az olvasó személy így másképp fogja értelmezni a gondolatot, mint emotikon nélkül.

Pl. Jó volt látni téged! Örülnék, ha legközelebb időben érkeznél.

    Jó volt látni téged! Örülnék, ha legközelebb időben érkeznél. :)

Egy másik példa: Szégyelld magad!

     Szégyelld magad! :)

Mosolygós hangulatjellel máris barátságosabbnak érezzük a beszólást.

Adott szövegösszefüggésben egy smiley gyakran kifejezőbb tud lenni, mint egy mondat. Kontextus nélkül az emotikonok azonban értelmezhetetlenek, vagy csupán nagyon általános jelentéssel rendelkeznek. A csevegők egy része csak a klasszikus hangulatjeleket használja, de a kínálat nagyon széles, mindenki eldönti, hogy mit és mennyit használ belőle. A túlzott emotikonhasználatnak is megvannak a maga buktatói.

Ha otthon vagyunk a cset világában, emocionális központozást figyelhetünk meg. Átalakult az írásjelek szerepe is, érzelmet tulajdoníthatunk egy pontnak vagy egy felkiáltójelnek is. Megfigyelések szerint a csevegők kerülik a mondatvégi pontot, mert az lezárást jelent, helyette szívesebben használnak emotikont vagy entert. Ha mégis megjelenik a pont a mondat végén, akkor az jelentéstöbblettel bír, nyomatékosításként hat. Olyasmit jelent, hogy erről nincs mit többet beszélni. Nem mindegy, hogy valaki azt írja, hogy „Nem” vagy azt, hogy „Nem.” Ez utóbbit az élő beszédben úgy fejeznénk ki, hogy „Nem. Pont.” A felkiáltójel leggyakrabban azt jelzi, hogy az illető komolyan gondolja, amit leírt. A csupa nagybetűvel való írás is érzelmi töltetű, ilyenkor felkiáltunk, túlhangsúlyozunk.

Ha az internetes kapcsolattartást választjuk ismerőseinkkel, előbb-utóbb hatást gyakorol ránk a netnyelv. Ezt a nyelvi jelenséget mindenki olyan mértékben tapasztalja meg, amilyen mértékben jelen van az online kommunikációban.

Kell-e félteni a magyar nyelvet? Romlik, vagy csak átalakul? A nyelvészek szerint természetes jelenséggel állunk szemben, ezt visszafordítani, megállítani nem lehet. Beavatkozás helyett jelen kell lenni. Egyes változásokat el kell fogadni, másokat érdemes korlátozni. Mindennek megvan a maga helye. Aki tisztában van a hagyományos helyesírási normákkal és szabályokkal, megfelelő anyanyelvi műveltséggel és kellő önfegyelemmel rendelkezik, az képes felismerni, hogy adott beszédhelyzet milyen nyelvi kifejezésmódot követel meg.

Gidró Melinda