Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyerekek - ajándék - jön az angyal!!!

2016.02.03

 

 

Közeledik a karácsony. A gyerekek naponta írják, rajzolják a leveleket az angyalnak. Ajándékok hosszú lajstroma kerül az ablakokba, és ez így van rendjén. Azt hiszem, itt kezdődik a csoda, attól a perctől, hogy megfogalmazódik a gyermekekben, hogy mit is kérnek az angyaltól. Régen és ma, gazdagságban és szegénységben a gyerekek, ilyenkor mindenfélét kívántak, kívánnak maguknak a legegyszerűbbtől a lehetetlenebb dolgokig. Remélem mindig is fognak kívánni. Én egy színes, kínai tolltartónak is tudtam örülni, a legféltettebb és legdrágább tárgyam volt a világon, amibe szép sorban és rendben álltak a ceruzák. Ma a legtöbb gyereknek két, három tolltartója van, szebbnél szebbek, márkásak; csakúgy válogatnak közülük, hogy melyikbe tesznek írószereket. A nagyszüleim a diónak és az almának is tudtak szívből örülni. Nem kívánom vissza azt a világot, azt az életet, a nincstelenséget, csak az őszinte, tiszta örömet. Sokszor hallom szülőktől, nagyszülőktől, hogy ” a mai gyerekek nem tudnak, úgy örülni semminek, mint mi annak idején”. Nem is lehetne ez másképp, hisz manapság, ok nélkül is megkapnak a gyerekek mindenfélét, amit csak kiszólnak a szájukon. Szülinapra, névnapra, a testvér szülinapjára, sőt akkor is kap valamit a gyermek, ha valaki látogatóba jön. A gyerekek nem érzik, nem értik az ajándék lényegét, így aztán nem is értékelik a játékaikat, dolgaikat, tárgyaikat, amik körülveszik.

A mai világ forgatagában vigyáznunk kell arra, hogy legyen módja gyermekeinknek szívből vágyakozni valami után. Az ünnep csodáját kihasználva elérhetjük azt, hogy valami iránt igazán szívből sóvárogjanak. Rövidítsük a listát, állítsunk fontossági sorrendet, nem utolsó sorban ne feledkezzünk meg az ünnep lényegéről, a szeretetről, az egymásra figyelésről. Térdeljünk le mellé a földre, rajzoljunk, színezzünk együtt, legyünk könyékig mézeskalács tésztásak és cukros tojásfehérje-habosak. Vigyünk a szomszéd öreg néninek a mézeskalácsból. Sokkal nagyobb élmény és öröm a gyermekünknek, ha magunkat adjuk, mint ha a lista tárgyait teljes hosszában.

Egyik kedvenc karácsonyi történetem egy kislányról szól, aki a szenteste értette meg az ünnep lényegét, mikor megkapta az ajándékát. Egy szegény többgyerekes családban karácsony előtt, egyszer csak eltűnik a kislány babája. Hamar észreveszi, hogy nincs meg, hisz kevés játéka van. Az volt az egyetlen babája. Saját magát okolja a szerencsétlenség miatt, hogy nem tudott rá vigyázni, így szólni sem mer, sem szüleinek, sem testvéreinek, mindenhol keresi. Karácsony napján lelkiismeret furdalása van, attól fél neki semmit nem fog hozni az angyal, hisz nem tud vigyázni a dolgaira. Este a karácsonyfa alatt mégis van neki is ajándék, egy gyönyörű baba. A meglepettségtől meg sem tudja fogni, csak hálát érez, hogy őt így jutalmazzák a szétszórtsága miatt. Édesanyja adja kezébe a babát, akinek az arca megtévesztésig hasonlít a régi babáéra. De ez a baba tiszta, gyönyörű, új, vasalt ruhája van. Egy ideig csak szorongatja a kislány és csodálja, aztán elkezd játszani vele. Felfedezi, hogy pelenkája is van, tisztába lehet tenni. Örömében gyorsan neki is lát élete első pelenkázásához és akkor pillantja meg a baba fenekén a jól ismert horpadást. Azt nem lehetett sem lemosni, sem az új, vasalt ruha nem tüntette el. Egy pillanatra megdermedt, de néhány másodperc alatt, megértette, hogy a tárgyak, amik a fa alá kerülnek csak eszközök, az igazi ajándék a szeretet, ami odateszi őket.

Azt hiszem nekünk is így kellene ajándékozni, hogy a játék, a ruha, ne csak egy újabb drága trófea legyen a halom tetején. Ne csak helyettesítsünk, pótoljunk valamit, vagy egyszerűen vásárolunk, mert így szokás, hanem az ajándék csupán eszköze legyen annak az élménynek, hogy fontosak vagyunk egymásnak.

 Miklós Beáta