Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszámoló- Román órák a községi könyvtárban

2015.04.09

p1011432.jpgRepül az idő, ismét eltelt egy hónap. Közben volt itt minden, rengeteg betegség, támadások, kételyek.

Mindezek ellenére kijelenthetem, hogy máris eredményt mutathatunk fel az előző hónaphoz képest. Az ünnep előtt megtörtént a második tudásfelmérés, a gyerekek pedig elváráson felül teljesítettek. Igaz, hogy egy témával eltöltöttünk, ha kellett két órát is, de meglett az eredmény. Próbálunk olyan témákkal foglalkozni, olyan dolgokat tanulni, amit a gyerekek a mindennapokban használhatnak. A témaválasztásnál figyelembe kell venni, hogy a gyerekek érdekesnek találják az adott témakört, hiszen ha érdekli őket valami, arról sokkal szívesebben tanulnak. Ezek a dolgok pedig meg is maradnak a tapasztalatok alapján.

Kicsit szeretnék kitérni a módszerekre, amelyek segítségével dolgozni próbálok. Mivel a kicsik, gondolok itt az előkészítősökre és az első osztályra, még nem írnak románul, így az ők esetükben sajnos nem tudom másképp felmérni, mi marad meg egyik hétről a másikra, mint szóban vagy pedig úgy, hogy a gyerekek lerajzolják, amire emlékeznek, utána mindenki elmeséli, mi szerepel a rajzán, és egymást kiegészítve ismételünk.

A másik nagyon fontos dolog, amit szeretnék megjegyezni, ezek az órák kizárólag azért vannak, hogy a gyerekek kommunikációs képességét fejlesszük. Viszont sajnos nem elégséges, ha csak szóban néha megemlítünk dolgokat, amikor szókincset fejlesztünk, jó, ha lejegyzeteljük a szavakat, mert ezeknek később hasznát vehetik a gyerekek. Soha nem kapnak házi feladatot, vagy bármit, amit otthon kell megtanulniuk. Nem áll szándékunkban terhelni őket ilyesmivel, csak és kizárólag az órák keretén belül tanulunk, ismételünk stb.

Az eredményekkel, melyeket két hónap alatt sikerült elérni, meg vagyok elégedve, hiszen ha csak pár szó, vagy mondat, vagy az igék helyes használata, akár fogalmazó készség ráragad a gyerekekre, akkor máris hatalmas eredményt értünk el.

Csodát ennyi idő alatt ennyi gyerekkel heti ötven percben senki nem képes tenni, de ami tőlem telik azt megteszem és remélem ez egyszer a gyerekek javára fog válni.

__________________________________________________________________________________________________

Timpul trece foarte repede. Suntem deja în luna aprilie. Cu copiii, care au participat la acest program, lucrăm foarte mult în fiecare săptămână, ca să avem la sfârșit un rezultat cât mai bun.

p1011445.jpg

Cu micuții continuăm cu îmbogățirea vocabularului. Deoarece ei încă n-au învățat scrisul, la orele de evaluare ei trebuie să deseneze toate cele învățate, iar când au terminat, să-mi spune ce sunt desenate pe hârtie.

Elevii din clasele III.-V. alcătuiesc foarte multe propoziții, după ce recapitulăm cuvintele deja învățate. După părerea mea, în cazul lor este foarte important să punem accent pe alcătuirea propozițiilor, ca în clasele mai mari să le fie mai ușor alcătuirea compunerilor ș

i a dialogurilor. Deși propozițiile lor sunt încă pline cu greșeli, aceste greșeli sunt mereu corectate, iar elevii încearcă, să evite repetarea lor.

Cu cei mari la fiecare oră alcătuim compuneri scurte, dialoguri, ținem discuții despre teme alese de ei și sunt foarte mulțumită, deoarece în cazul celor mari văd cel mai bun, că capacitatea lor de comunicare se dezvoltă de la o zi la alta. Trebuie să subliniez faptul, că la fiecare oră suntem nevoiți să conjugăm verbe, deoarece vreau, ca elevii să învețe cât mai repede folosirea lor corectă.

Atitudinea copiilor nu s-a schimbat, ei vin în continuare cu voie bună la ore, au idei foarte bune în legătură cu temele discutate și se vede că vor să învețe folosirea corectă a limbii române.

Román Szidónia