Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A vihar kapujában

2015.02.16

 

A vihar kapujában című bűnügyi drámát Müller Péter írta Akutagava elbeszélései és Kuroszava azonos című, közismert filmje nyomán.

A helyszín a 12. századi, polgárháborúk sújtotta Kiotó. A kerettörténetben a címadó romos kapu alatt várja az eső elálltát egy ember, és két másik, akiket korábban egy szamurájgyilkosság tanújaként hallgattak ki: egy favágó és egy buddhista pap. Ők mesélik el a tárgyalás történetét, melyen még egy rablót és egy asszonyt hallgattak ki, valamint egy médium segítségével az asszony férjének szellemét. A szamuráj halálának s felesége megerőszakolásának esetét különbözőképpen adja elő a gyanúsított bandita, a feleség, a favágó, a pap és a médium. A tárgyalásnak azt kellene kiderítenie, hogy ki a gyilkos. Azonban a történetek nem illenek egymáshoz.

Nem az igazság viszonylagosságáról van itt szó, hanem az emberek viszonyáról saját hazugságaikhoz. „A különböző értelmezések mögött az a félelem bújik meg, hogy az események másnak mutatják az elbeszélőt, mint amilyennek látni szeretné magát, hogy megsemmisítik dicsekvése alapját.” (Berkes Ildikó)

Röviden ennyi a történet és mégis nagyon sok minden van mögötte, mint ahogy a mi életünk sem az sokszor, aminek látszik.

Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében.”(Shakespeare: Ahogy tetszik)

A Csíki Játékszín által bemutatott dráma megosztotta a domokosi közönséget.Volt, akinek tetszett, másoknak egyáltalán nem. Kisebbik lányom szerint, aki most jött először színházba, az biztos nem e darab által fogja megszeretni a színházba járást.

Én szerettem.

Sándor Edit