Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A medve régebb se volt játék

2017.02.16

 

Egyszer volt, hol nem volt, ezelőtt ’70-ben történt volt. Volt egyszer egy fiatal ember, aki a mindennapi betevőt többek között határpásztorként kereste meg, ami a „kollektívbe” kalandos munkának bizonyult. Így esett meg, hogy augusztus vége felé, mikor a nagy gabonaföldek aranylani kezdtek, több helyen is lopást vettek észre az emberek. A határpásztor munkáját végezve, utána kellett járjon ennek a különös esetnek.

Így történt, hogy egy meleg augusztusi este, setétedés után szedte magát és a kutyával együtt elindultak, hátha sikerül nyakon csípni azt, aki lopja a zabot éjjelente. Mikor Kicsifenyőnél kiértek a tetőre, már csak a holdvilág mutatott utat nekik, de onnan már hamar a domb tetején levő zabnál találták magukat. Ahogy haladtak a méta felé, még a hold fényénél is látható volt, hogy ott valaki vagy éppen valami, magát nem zavartatva, dézsmálja a zab legjavát. Ahogy egy szilakot megemelkedett a tolvaj, úgy emelkedett meg a kalap is a határpásztor fejibe, s azt mindhiába nyomta vissza, egyre csak mászott le a helyiről, mígnem egészen közel érve a tett helyszínéhez és meglátva a medvét, le nem szökött a fejéről. Vissza tenni nem lett volna értelme, hisz minden bátorsága a hajszálaiba szökkent, s azok mint a csatasorba a katonák, egytől egyig vigyázva vágták magukat. 

A kalapot a földről felkapva, hátra arcot vágott, s ahogy csak a reszkető horgasina engedte, előre lassan, óvatosan, nehogy a mackó lakomáját megzavarja, majd uccu neki, kente haza. Amikor már ért volna a kapuhoz, csak akkor jutott eszébe Bodri kutyája, de a bátorság a hajszálakból még nem szállt vissza a reszkető lábaiba, így tovább folytatta az útját. A kapuba pedig behúzott farokkal várt rea a hűséges kutya, mert hát négy lábbal hamarabb lehet futni, ugyebár. 

S ha a medve már akkor játék lett volna s még jól se lakott volna, na akkor az én mesém is tovább tartott volna.

Sándor Jácinta