Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Márton Áron, az EMBERKATEDRÁLIS

2016.02.03

 

A Sövér Elek Alapítvány keretében, Gál Mihály szervezésében és erdei házában immár tizenegyedik alkalommal került sor a Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborra.

„A Bucsin-hegységben talán idén volt  leggazdagabb az alkotók köre” – fogalmazott a házigazda, azt is megemlítve, hogy most tapasztalta meg leginkább: aki segítséget kér, annak megadatik. Az elismert képzőművészek Márton Áronnak állítottak emléket.

A bükkfői Vadárvácska vendégházban a táborlakók feladata idén Márton Áron püspök alakjának megidézése volt egy-egy képzőművészeti alkotásban. Az anyagról, formáról mindenki maga dönthetett, de az ihletadót a szervező és segítői biztosították. „Gazdag az idei termés, jól sikerült az aratás, jók voltak az aratók” – fogalmazott Gál Mihály, a Vadárvácska-tábor szervezője a tizenegyedik művésztábor bezárását követően.

A Bucsin-hegység aljában idén huszonegy alkotó dolgozott. A művészek ihletet meríthettek a tábor elején Csíkszentdomokoson, a Márton Áron-relikviák és film megtekintésével. Az alkotásokra térve Gál Mihály szervező többet is kiemelt, köztük a 75 éves Csutak Levente alkotását azért, mert arról szól, hogy egy rendszer egy embert hogyan tud tönkretenni, valamint a 80 éves Bálint Károly alkotta mellszobrot. „Reggeltől estig, hat nap alatt dolgozott, ragasztott, öntött, formázott, és hetedik napon, vasárnap készen állt a 80 kilogrammos Márton Áron-mellszobor. Négy településről származik az agyag: Budapestről, Csíkdánfalváról, Korondról és Csíksomlyóról. Az alkotást a remények szerint Gyergyóalfaluban a központban állítják ki, addig is a püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson csodálhatják meg” – fűzte hozzá Gál Mihály.

Idén tervezik Márton Áron, az emberkatedrális címmel egy művészalbum nyomtatását is. Arról is szólt a szervező, hogy nem kell és nem is szabad párhuzamot vonni a szárhegyi táborokkal, mert ez egy másik tábor. „Varságon is van művésztábor már, és ez így van rendjén” – fogalmazott. A táborszervezés nem egyszerű – tette hozzá: „De mindig július 24-én, Sövér Elek születési évfordulóján kezdődik a tábor, és ez erőt ad nekem is, és ezt az erőt érzik az alkotóművészek is”. Részletek Balázs Katalin | 2015.08.04-én megjelent írásából.

Azóta, 2015. november 20-án bemutatásra került az alkotásokból készült művészalbum községünkben.

Az album méltó emléket állít a Nagy püspöknek. Köszönjük az alkotóknak, az alapítványnak, a művészeknek, mindazoknak akik jelen voltak .

Elekes András, In memoriam Márton Áron

Hol egykor álltál, ott ma is jelen vagy.
Lényed sugároz; érezzük tüzét.
Jó ez nekünk, mert szorít dermesztő fagy.
s csikorog ránk ördögi vad zenét.

Hűséges apostol, élő lármafa!
Néped imára kulcsolja kezét.
Zúgó századok terhétől sodorva
most is, mint mindig, hiába remél?

Tudjuk: életünk kell, ahogy tanítottad,
szálfaként állni együtt és itten,
akkor is hogyha már minden más szakad

nem rendülni meg a közös hitben.
Konok kitartással suttogjuk szavad:
„non recuso” – mindig érted, népem…

(1988. szeptember 29.)

Forrás: http://www.romkat.ro/?q=node/3417#sthash.jkpvGiXP.dpuf