Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy ünnep margójára: Szépkorúak köszöntése 2014. október 26-án

2014.11.14

„Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, taníts meg, hogy

Csendemhez csendben érjek!”- Áprily Lajos

Kedves Szépkorúak!

„Az idő csodálatos, az idő tapasztalat, De lelkében az ember mindig fiatal marad.”

Mindennapi munkánkhoz az elődök példáiból meríthetünk erőt, hitet és bátorságot, mert:

„Példaképül szolgálni az előző nemzedéknek,
Olyan embernek lenni, kire felnéznek,
Utat, célt, jövőt mutatni a gyerekeknek,
Komoly feladat ez az idős embereknek.”

Önöket ünnepeljük, akik egész életükben azért fáradoztak, hogy nekünk, utódaiknak jobb élete lehessen, mint ami Önöknek megadatott.

Igen, tudjuk, értünk dolgoztak, sírtak és nevettek, vállaltak áldozatokat, sőt olykor értünk még a megaláztatásokat is elviselték.  

Köszönet a verejtékért, a könnyekért és a kínokért, a bíztató mosolyokért, az aggódásért, hibáink elfogadásáért; azért, hogy támaszaink voltak. Köszönet az ölelésekért és a sok-sok dicséretért, amit Önöktől kaptunk. Ezek nélkül nem lehetnénk azok, akik ma vagyunk.
Tudjuk ez a feladat ránk is vár. Az Önöktől tanult alázattal továbbadni a kapott ősi tudást utódainknak, hiszen csakis így őrizhetők meg alapvető emberi és nemzeti értékeink.
Ezért van szükségünk ma is a meghitt beszélgetésekre, tanácsaikra, egyszóval a találkozásra. Mégis, a nyugtalan, zaklatott, állandóan rohanó világunkban sokszor nem jut elég időnk egymásra. 

Ez a nap, az Idősek napja, alkalmat ad megállni a rohanásban, alkalmat ad érzéseink kimondására, a köszönetre; és alkalmat ad a legfontosabbra, a találkozásra.
Tudjuk, ennél még több is a mi feladatunk. Mi tartozunk is Önöknek, és e tartozást csak úgy róhatjuk le, ha most mi lehetünk az Önök támaszai. Meg kell hát tennünk mindent, nekünk, fiatalabb generációknak, hogy Önök érezzék a megbecsülésünket, törődésünket és tiszteletünket, ahogy a parancsolat mondja:„Apádat és anyádat tiszteld!” 

Ezzel a tisztelettel kívánunk Önöknek egészséget, megbecsülést és tartalmas boldog életet.

Befejezésül fogadják szeretettel Vigh Attila gondolatait:

„Ne félj az öregedéstől,

hisz minden korszakban megtalálhatod a szépet.

Higgy a Szeretet örök tűzében

és a teremtő el nem múló Szeretetében,

Ki ebben hisz, az Életben sohasem csalatkozik...

  György Irma