Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BABITS ÉS AZ ÖRÖMÖK

2015.05.06

 

miért az emlékek, miért a múltak?

miért a lámpák és miért a holdak?

miért a végét nem lelő idő?

vagy vedd példának a piciny fűszálat:

miért nő a fű, hogyha majd leszárad?

miért szárad le, hogyha újra nő?

 

Ez a versrészlet Babits Mihály Esti kérdés című versének zárlata. Tapasztalatom szerint az emberek nem szoktak verseket olvasni, mert nem értik meg őket első olvasatra. Mivel időt kellene tölteni az elemzésével és gondolkodni kellene rajta, ezért az emberek mellőzik őket. Ez egy nagyon szomorú dolog, ugyanis költőink számos dologra taníthatnának meg minket, persze, ha hagynánk.

Azért a fenti versrészletre esett a választásom, mert az egyik kedvenc versem zárlata és igazán érdekes mondanivalója van. Babits Mihályt a lírában úgy ismerjük, mint a tárgyias tudatlíra képviselője. Költészete azonban sokkal szebb, mint ahogyan azt nevezzük. Ebben a versrészletben egy nagyon érdekes és a lét szempontjából fontos kérdést dob fel az olvasónak. Mi is a helyzet itt a fűszállal? Vajon tényleg arra kíváncsi a költő, hogy miért nő ki, ha úgyis újra leszárad? Nem. Inkább arra kíváncsi, hogy vajon az emberek miért küzdenek és miért is élnek. Ha bele gondolunk a kérdés teljesen jogos: miért harcolunk, és miért vannak céljaink az életben, ha úgyis az a vége, hogy meghalunk? Bár azt mondják, az embert az különbözteti meg az állattól, hogy nem ösztönből cselekszik, azért szerintem mégis van bennünk valami ösztönös: a küzdés, és harcolás a létért és célokért. A különbség csupán annyi, hogy van, akinek ebből több van, és van, akinek kevesebb. A fűszál is nő, úgy, ahogyan az ember is harcol. Harcol minden nap, minden órában, minden percben. Harcol az élettel, a társaival, harcol önmagával.

Mi az, ami segíthet nekünk ebben az elkeseredett harcban? Elsősorban az öröm. Azok az örömök, amelyek minden nap körülöttünk vannak, csak nem vesszük őket észre. Közhelyesnek hangzik ugyan – de tény, hogy az élet örömei hozzásegítenek minket a boldogsághoz. Nem szabad elhanyagolni a körülöttünk lévő világot, hiszen abban élünk, az formál minket olyanná, akik voltuk, vagyunk, és leszünk. Az élet apró örömei segítenek, hogy más szemmel nézzünk a világra. Ha valaki úgy érzi, semminek sem tud már örülni, akkor örüljön annak, hogy fel tud kelni reggel segítség nélkül, hogy láthatja maga körül Isten csodálatos világát, amit ő nekünk teremtett, örüljön annak, hogy van családja és élete. Miután mindezt tudatosította magában, akkor legyen hálás az Úrnak, és köszönje meg neki mindezt. A hálás és befogadó szív a boldog élet első számú „kelléke”.

Ha valaki azt kérdezi ezek után, hogy hogyan jutottunk el Babits Mihálytól a hálás szívig, akkor annak azt mondom, hogy ezért érdemes verset olvasni. Beindítja az ember gondolatait és rávezet arra, hogy úgy lássuk az életet, amilyen valójában. Legalábbis belőlem mindig ezt váltja ki. Tehát mindenkinek üzenem, aki pesszimistán áll hozzá a világhoz, hogy nézzen ki az ablakon. Akár esik az eső, akár verőfényesen süt a nap, minden dolog Isten csodája. Nézzen ki az ablakon és gyönyörködjön a csodákba, amelyek minket körülvesznek, hogy aztán még teljesebb és befogadóbb szívvel örülni tudjon az igazán nagy csodáknak.

OPRA TÍMEA