Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanácsülésen- bekukkantóban-2

2014.11.14

Az elmúlt negyedévben két alkalommal tartottunk tanácsülést. Augusztusban és októberben.

Az augusztusi tanácsülésen a következő határozatok születtek:

1.  A költségvetés módosult.

•    A módosulást indokolttá tette az a tény, hogy több tételnél is a jövedelmi részen meghaladtuk a tervezett plafont. Ez a miatt történhet meg, hogy a pénzügyi törvény nem enged nagyobb tervezést, mint az előző év megvalósításai.

•   A tanügynél a szakszervezet által megnyert perekkel visszakapott pénzösszegek is módosítják a költségvetést.

•   Átcsoportosítást tettek szükségessé a kultúrotthon környékének parkosítási munkálatai.

•  Az UNIÓS pályázatokhoz fenntartott  önrészre nincs mind szükség, ezért a fennmaradó összeget a Felszeg utcai burkoláshoz irányítottuk át.

•   A működési költségeknél, a szociális rendeltetésű pénzeknél lett szükség kiegészítésre

2. Bálint Levente kérését hagyta jóvá a vezető tanács , amelyben egy háromfázisos  földalatti elektromos vezetéshez volt szükség tanácshatározatra.

3.  Az MPP indítványát, elvileg támogatja a Helyi Tanács, amiben egy kilenc régiós (megyés) felosztást ajánl.

4. A helyi tanács elvi döntést hozott a község magántulajdonát képező  balánbányai „Pavilon” épületének értékesítési lehetőségeiről a hozzá tartozó 7 ár telekkel.

Az októberi tanácsülésen a következő határozatok születtek:

1. A költségvetés módosult.

A módosulást indokolttá tette, hogy a helyi költségvetésben az adónemeknél ismét túlléptük a tervezett értékeket.

Bejöttek a  megyei pénzügy által leosztott összegek

•  A beteggondozóknak leosztott célirányos pénzek

•  A tanügyi bérköltség kiegészült

• Az 550.000 lej, amit a Megyei Tanács juttatott a községnek, amiből a Felszegi útra 50.000 lejt, a Szedloka utca javítására pedig 500.000 lejt .

A kiadási részen  a megkezdett beruházásoknál, tisztítószerek, irodai felszereléseknél, a parkosítási projektnél, a hótalanításnál kellet módosítani a költségvetést.

Azokat a pénzeket amiket célirányosan kapott a község, az idei év december végéig kell elkölteni,ilyenek a bérköltségek, a Megyei Tanácstól kapott pénzek.

2. A szociális osztály második félévi jelentését is elfogadta a Helyi Tanács.

 A beteggondozók szerződései meg vannak újítva, jelenleg 20 ilyen dosszié van összeállítva, amelyből 11 gyermeké és 9 felnőtté.

A kifizetésben nincsenek lemaradások.

 3. A 161-es községi út- Szedloka utca megvalósíthatósági tanulmányát

(szakaszolt felosztásban folyik a munkálat) jóváhagyta a Helyi Tanács.

4. A Megyei Tanács EU-s projekt keretében engedélyt kér díjmentes használatra 220 négyzetméternyi területet  19 turisztikai irányjelző tábla elhelyezésére a község területén. A határozat megszületett.

5. Csíkszentdomokos község magántulajdonát képező,  már említett „Pavilon”

épület értékesítési, műszaki tanulmányának elindítását is jóváhagyta a Tanács.

6.  A beépíthető telkek besorolása a község magán javai közé  megtörténtek.

A Helyi tanács megszavazta, jóváhagyta ezt a besorolást.

    Kedves Annamária