Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindent a gyermekért!

2016.02.03

 

Mindannyiunknak vannak jogai, lehetnek elvárásaink, de vannak kötelességeink is.

Kell tudjunk felelősséget vállalni, adott szavunkat betartani, felvállalt dolgainkat

elintézni, feladatainkat megoldani. Vannak szabályok, törvények, amelyeket illik

betartani, sőt be kellene tartani. Azt is tudjuk, hogy minden szabály azért van,

hogy megszegjük, de ha mindannyian így tennénk, feje tetejére állna ez a világ.

Ha már nem áll ott, és úgy-e a fejen állás  elég fárasztó.

Kisgyermek korban számtalanszor mondjuk a gyermeknek: eredj onnan, nem

szabad, vigyázz, tedd le, hagyd ott…A gyermek érti vagy nem érti, ő próbálkozik,

ismerkedik a világgal, az őt körülvevő dolgokkal. Aztán cseperedik…

Az óvodában már egy helyben kell ülni, feladatokat kell megoldani, viselkedni

kell. Persze, ott is próbálkozik ezzel-azzal, kisebb-nagyobb sikerrel. Jönnek az

iskolás évek. Már illene egyedül mennie az iskoláig, házi feladatáról maga

gondoskodjon, ruháit rendbe rakja, táskájába bepakoljon. De nem lenne gyermek,

ha nem próbálkozna. Kéreti magát, nem akar felkelni, mi húzzuk fel a zokniját,

cipőjét, pakoljuk tele a táskáját. Egyszer, kétszer, aztán tizenkétszer. Egyszóval mindig.

Jó a gyermeknek, élvezi, hogy körülötte forog a világ, könnyebb nekünk, időben

megérkeznek az iskolába. A házi feladatot együtt csináljuk, netán helyette

megoldjuk, hamarabb van, nyugisabb a délután. Plusz tevékenységekre visszük-hozzuk

a gyereket, gyorsabb, biztonságosabb.

Orvosi igazolásokat  kérünk, akkor is, ha csak kicsit fáj a hasa, igazolást írunk,

ha éppen nem volt kedve iskolába menni. Egyszóval mindent megoldunk helyette,

mert úgy-e, mindent  a gyermekért. Elkésik valahonnan, megkésik a vállalt feladattal,

elfelejt vissza adni kölcsönzött dolgokat? Hát megoldjuk. Füllentünk helyette, mellette,

füle hallatára. Megmagyarázzuk a saját javunkra. A szülő elintézettnek látja a dolgot,

a gyermek örül, hogy megúszta. De vajon, helyesen cselekedtünk?

Nem gondolunk arra, hogy többet ártunk efféle dolgokkal, mint amennyit segítünk? 

 Netán természetessé válik a problémák efféle megoldása?  Nem tartunk attól, hogy

később a gyermek intézi dolgait ekként nagyobb korában? Majd velünk is gyakorolja?

Egy füllentéssel elintézi, hogy éppen miért nem ért rá elvégezni a feladatait, segíteni

a házi munkában? Megmagyarázza, hogy miért nem ért haza idejében, miért rúgott be,

miért maradt el egész éjszakára?

Netán még neki áll fennebb? "Mi közöd hozzá?" lesz kérdésünkre a válasz? Lehet.

Adja Isten, ne így legyen!

Gondolkodjunk el, nem lenne jobb ezeket a dolgokat mellőzni, hagyjuk, hogy oldja

meg dolgait, irányítsuk, segítsük, de ne vállaljuk át? Valami probléma van?

Próbálja megoldani, vállaljon felelősséget, mondja el az igazat. Mert úgy-e, a

legrövidebb út az egyenes út. Megkérdezi, mit mondjon a tanító néninek, a tanárnak,

a barátnak, ha valami nem jött össze? Hát az igazat! Emberből vagyunk,

tévedhetünk. Váratlan dolgok akadályozhatnak, elfelejthetünk dolgokat, nincs ezzel

semmi baj. Azzal van baj, ha hibára hiba halmozódik, s ez majd természetessé válik,

"nekem szabad minden"-né alakul és megadja az örömet: Jessz!(Yes) Megúsztam!

Nagy a szülő felelőssége, mindannyiunk felelőssége.

Sándor Edit