Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ifjúsági élet falunkban

2014.08.11

„Igen, mert a mai fiatalok…”- ismerősen fülünkbe cseng az idősebbek által oly sokat emlegetett bővített mondat eleje, melyet elég ritkán szokott sok jó követni. Pedig folytathatnánk úgy is, hogy „Igen, mert a fiatalok összeszedik az embereket, közösségben gondolkodnak, s nem készen várják a dolgokat, hanem egy este ötletelés után másnap már hozzálátnak álmaik megvalósításához”.

Egy év telt el már azóta, hogy megalakult egy közösség Csíkszentdomokosi Ifjúsági Szervezet néven, mely nem arról híres, hogy milyen sokan vannak benne, de úgy gondolom, hogy mindenki hallott már rólu(n)k.

Tenni akarás, kreativitás, széles látókör, munka, közösség. Pár szóban talán így jellemezném csapatunkat, amely már több megvalósítást tud maga mögött. A helyi vállalkozóknak köszönhetően idén már második alakalommal rendezhettük meg a gyermeknapi ünnepségünket, ahol mindkét alkalommal több mint 500 gyermek fordult meg. A csíkszeredai Caritas-szal együttműködve már két ruhagyűjtési akciót is sikeresen zártunk. Nemcsak önálló rendezvényeinken dolgoztunk, hanem háttérmunkával segítettük a harmadik és negyedik Lovasnap rendezvényt, a falunapokon is tevékenykedtünk, ugyanakkor szívügyünknek tekintjük boldog emlékű Márton Áron püspök úr emlékének ápolását, aki példakép is egyben számunkra. A Márton Áron Múzeum által szervezett konferencián is mi vállaltuk a háttérmunkát, illetve ugyancsak a Múzeummal együttműködve szerveztünk könyvbemutatóval egybekötött filmvetítést Márton Áron püspök úr püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából, amelyre a Mária Rádió szervezésében zarándokok is érkeztek. Nagy sikernek örvendtek a filmestjeink is, ahol a legújabb filmek kerültek levetítésre, és néhány estére kis mozi-hangulatot tudtunk teremteni a hosszú téli estékre. A község első köztéri adventi koszorúját is a fiatalok készítették, és a nyugdíjas csoporttal, a családosok közösségével és az egyházi kórussal együttműködve a négy adventi vasárnapon gyertyagyújtási ünnepséget is szerveztünk, amely szintén nagy sikernek örvendett, hiszen vasárnapról vasárnapra egyre többen jöttek el, hogy közösségben együtt várjuk a Megváltó eljövetelét. Nemcsak községünkben tevékenykedünk, hanem a térség rendezvényein is jelen vagyunk, így együttműködünk a Felcsík Kistérségi Társulással, ugyanakkor a Csík Területi Ifjúsági Tanácsával és a szomszédos települések ifjúsági szervezeteivel is.

A jövőben nagy álmunk az első ifjúsági nap megszervezése, ugyanakkor további közösségi és ifjúsági rendezvények szervezés, amelyekkel fellendíthetjük a helyi közösségi életet.

Úgy gondolom a felsorolt események és rendezvények elég bizonyíték arra, hogy igenis vannak Domokoson olyan lelkes fiatalok, akik nem várják a kész dolgokat, hanem mernek cselekedni saját erejükből, akkor és ott, amikor és ahol éppen szükség van rájuk; tesznek a közösségért, a megmaradásért, jövőt építenek.

Hálásan köszönjük a község önkormányzatának, a helyi vállalkozóknak és intézményeknek, valamint mindenkinek, aki segíti munkánkat a sok segítséget és támogatást!

Mi folyatatjuk a megkezdett munkát, várjuk a kedves olvasókat rendezvényeinkre, hogy egyre jobban megtapasztaljuk, hogy milyen fontos közösség az ember számára, ugyanakkor hívjuk a fiatalokat, hogy legyenek részesei a közösségért végzett munkának, legyenek csapatunk tagjai.

Bőjte Csongor

 

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik anyagilag lehetővé tették, hogy idén is megszervezhettük a gyermeknapi ünnepségünket a több száz helyi gyerek örömére! Köszönjük támogatását a következő személyeknek:

Csíkszentdomokos Helyi Tanácsa, Márton Áron Általános Iskola,

Szent Margit Rendház, Albert Attila, Albert Ernő, Badomi KFT- Barkácstelep, Bálint Vilmos, Bara Mária, Bíró Erzsébet, Bodó Angella, Fórika Attila, Gáll Levente, Kedves Gyula, Kedves Róbert, Kósa Ferenc,

Kósa Magdolna, Máthé Melinda, Szabó Imre, Szabó Katalin,

Szebeni Piroska, Székely Attila, Székely Lóránd.

Hálával és tisztelettel,a Csíkszentdomokosi Ifjúsági Szervezet.