Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rendezetlen ragaszkodások

2015.09.29

 

Amin az ember egész szívvel csüng, az az istene.

Egyházunkban a liturgikus év ideje alatt kétszer kapunk meghívást arra, hogy tudatosan készüljünk ünnepre: karácsony előtt az adventben és húsvét előtt a nagyböjtben. Plébániák és szerzetesek ezen kívül többször hívnak lelkigyakorlatra. Ilyenkor magamba nézek. Azt nézem meg, hogy életem rendben van-e? Rendezni akarom az életem: önmagammal, embertársaimmal, Istennel. Lassan egy új munkaévet kezdünk, vége a nyárnak, kezdődik az iskola, tervezzünk… Érdemes ilyenkor is egy számvetést tenni.

Amikor számadást tartok, rendezni akarom az életem, egy feszültséggel találom szembe magam: azt látom, tele vagyok jó akarattal, jó szándékkal, sok jó elhatározással, de a konkrét életvitelem, magatartásom részben vagy teljesen az ellenkezőjéről tanúskodik. Szent Pál mondja magáról, hogy akarja a jót, de testében más törvényt tapasztal, és emiatt mégsem azt teszi, amit akar. Nem a jót, hanem a rosszat. Ahhoz, hogy erre rájöjjek, ezt felismerjem, segítség az elcsendesedés, kilépés a hétköznapokból és így belső megmozdulásaimat lássam, érezzem, megnevezzem, majd megkülönböztessem, és mint gyümölcse, elinduljak egy lelki, valamint érzelmi érési folyamaton, ami ismét csak visszavezet a hétköznapokba.

Talán legszembetűnőbben Loyolai szent Ignác fogalmazza meg mindezt a lelkigyakorlatos könyvében. Ő lelkigyakorlatnak nevez „minden tevékenységet, amely a lelket előkészíti, és alkalmassá teszi arra, hogy eltávolítson magától minden rendetlen hajlamot, és miután azokat eltávolította, keresse és megtalálja az isteni akaratot, hogy életét aszerint rendezze, és a lélek üdvösségét elnyerje. (Lgy 1) Lelkigyakorlatos könyvének címe pedig: „Lelkigyakorlatok, hogy az ember önmagát legyőzze, és életét rendezze anélkül, hogy bármely rendezetlen hajlamból elhatározást tenne (Lgy 21). Minden lelkigyakorlat célja tehát: rendezni az életet, vagyis Istenre irányítani azt.

De mit nevezünk rendezetlen ragaszkodásnak? A rendezetlen ragaszkodások hajtóereje a dolgok és személyek felé való spontán vonzódásokban (attrakciókban) és ellenszenvekben (averziókban) rejlik. Rendezetlen ragaszkodásról akkor beszélünk, amikor valakit a vonzódása vagy az ellenszenve hátráltat abban, hogy bizonyos dolgok és/vagy személyek iránt indifferensen (közömbösen) tudjon viszonyulni, és ez által azt választani, ami jobban vezetné Isten szolgálatára és dicsőségére. Az „arany középút” az emberi életművészet régi szava. Nincs még egy szó, mely jobban jelezné az emberi „határátlépéseket”, mint a kicsiny „túl” szó: túl sok, túl kevés, túl nagy, túl kicsi, túl vastag, túl vékony, túl messze, túl szűk, túl hideg, túl édes, túl keserű, túl gyors, túl lassú, stb.

Ezek mind azt fejezik ki, hogy valaki nem találta meg a mértéket, mértéktelenül reagált, rendezetlenül ragaszkodik valamihez, valakihez.

Lelki szabadságom érdekében megéri önmagamnak feltenni a következő kérdéseket, és ugyanúgy megéri időt szánni az őszinte válaszok megfogalmazására: Mennyire tudatosan hozom meg döntéseimet? Mennyire vagyok döntéseimben befolyásolható, részrehajló? Milyen értékek határozzák meg életemet? Figyeljem meg, hogy amikor ezekhez ragaszkodom, mert fontosak számomra, inkább békesség, harmónia, egyetértés születik, növekszik bennem és körülöttem, vagy inkább mindennek az ellentéte? Milyen dolgok ragadják meg és kötik le leginkább figyelmemet? Kik számomra a szimpatikus emberek? Mi az, amit vagy akit „ki nem állhatok”? Hallani, látni sem bírom…? Miért? Hol esek „túl-zásokba”? Mikor, hol használom, érzem, hogy „valami túl ilyen”, vagy „túl olyan”?

Gyakorlat: Keressek egy olyan helyet, ahol néhány percig nem zavar senki. Elcsendesedem. Tenyeremet Isten felé tárom és elképzelem, hogy mi minden van a kezemben: életem minden területére gondolok. Mi fájna a legjobban, ha valaki kivenné a kezemből? Minek örülnék a legjobban, ha valaki a kezembe helyezné? Beszéljek meg Istennel mindent, ami a gyakorlat kapcsán felmerült bennem.

 

Darvas Piroska