Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar Kurir hírei:Az én szerzetesem: György Alfréd kamilliánus szerzetes

2015.02.16

 

Prédikációit hallgatva az ember szíve mocorogni kezd, lelke ujjongásban tör ki, szárnyát újra érzi, és „Isten lelkétől indíttatva” megnyílik a szeretetre. Az ő élete számomra példaértékű: mozgássérültekkel és kórházban fekvő betegekkel foglalkozik. Hittel, hitelesen. Istennel való mély barátsága személyiségén keresztülragyog. Életét látva elhiszem, hogy „élni jó, szép és érdemes”. Ő az a pap, aki nem tesz különbséget az emberek között aszerint, hogy ki melyik felekezet vagy éppen melyik társadalmi csoport tagja. Épp ellenkezőleg: találkozásai során minden ember szemében fel tudja fedezi Isten életre hívó tekintetét. Nem számít, hogy hány óra van, felkeres minket betegségünk idején, magányunk óráján, lelki szomjúságunk perceiben.

Egyet tudok biztosan: amikor őt hallom beszélni, amikor látom szolgálni, akkor Isten jelen van. És nagyon szeret. Mindannyiunkat. Megtanultam tőle, hogy a lelkünk szavát követve éljünk, döntéseinket Jézus szívével összehangolva hozzuk meg. Hogy mindannyian szentek vagyunk a bennünk lévő jóság megnyilvánulása által. Hogy Isten mélységbe zuhanásunk és csüggedésünk óráin is átölel, engedjük hát érezni.

Krisztus általa mutatta meg a hit csodáját, a hála erejét, a lelkiismeret hatalmát, a megbocsátás nyugalmát, a jóság tisztaságát, a várakozás csöndjét. Általa értettem meg a lemondás veszteségét, a ki nem mondott szavak marcangoló harapását, a gőg vakságát, az önzőség magányát. Azt, hogy mindig a jelenlét mögé nézzek, ezért soha ne elégedjek meg a felületes dolgokkal. Mert minden feltett kérdésben ott a megtartott válasz, az át nem adott érzésben elbújó vágyódás. Hogy ne rutinból nyújtsam másoknak a kezem, hogy ne udvariasságból, hanem őszinte érdeklődésből kérdezzek, hogy azokat lássam meg, akiket mások nem látnak. Hogy ne féljünk ölelni és simogatni, kacagni és imáinkban kérni, lelkesedni és lelkesíteni.