Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Keresztény humor?...

2017.03.14

 

  „Bizonyos vallásos körökben túlzásnak tartják a jókedvet, a humort és a nevetést, mondván, hogy mindez felesleges, nevetséges, illetlen, sőt botrányos. Holott a jó kedélyről egyik sem mondható el. Épp ellenkezőleg: a derű az egészséges lelki élet – és általában az egészséges élet – lényeges eleme. Amikor szem elől tévesztjük ezt a komoly igazságot, többé nem éljük az életet teljesen és igazán. Mi több: nem élünk szentül.” - mondja James Martin jezsuita atya, Mennyei derű - Öröm, humor és nevetés a lelki életben című könyvében. A nevetés az egyik legjobb lehetőség, melyet felhasználhatunk boldogságunk érdekében. Nem csak azért nevethetünk, mert vidámak, boldogok vagyunk, hanem igaz az ellenkezője is – ha nevetünk, felszabadultak, örömteliek leszünk. Ma már egyértelműen bebizonyosodott, hogy a nevetés, a boldogság, képes „átállítani” az agy reakcióit a minket érő ingerekre. A mosolygás és a nevetés az öröm és a boldogság fizikai kifejezése. Vannak olyanok, akik természetüknél fogva sokkal többet nevetnek. Az optimista, derűlátó emberek bizonyosan többet nevetnek pesszimista, búskomor társaiknál. Ha nehézséggel találkoznak, képesek önmagukat megvigasztalni, hitben és reményben bővelkednek. Akik hajlamosak magukat túlzottan komolyan venni, sokkal kevésbé tudnak nevetni akár saját magukon, akár másokon. XXIII. János Pál pápa mondogatta néha saját magának, ha túlságosan kezdte lehangolni valami: „Giovanni, ne vedd magad túl komolyan”. A szenteknek is van humora. Általában csendes, mosolygós – de igazi humor. „Humorérzék és a humor adományában csupán a szenteskedők szűkölködnek.” (Balázs Károly) A kereszténység az öröm vallása, Jézus mindenesetre örömhírrel állt oda Isten gyermekei elé. Hogy ez még mindig nem vált elég közismertté, arról alighanem mi tehetünk: mi, akik az egyházba tartozunk, s jól ismerjük Jézus örömhírét, mégsem sugárzik rólunk meggyőzően ez a hit: a vidámság, az öröm tanúságtétele. Ám Isten szentjeinek életében egyre inkább felfedezhetjük azt a törekvést, hogy – éljenek bár a legsötétebb időszakokban is – valódi örömöt sugározzanak, fölfedeztessék nyomorúságban élő testvéreik között is Isten humorát. Néri Szent Fülöp Isten bolondjának nevezte magát, és Rómának ez a régóta népszerű apostola rá is játszott erre a titulusra a viselkedésével. Leginkább akkor próbálta bolondozásaival megbotránkoztatni környezetét, mikor már városszerte szentként tisztelték, hiszen alázata nem tűrte személyének efféle kultuszát. Humoros bölcsességéről szól a következő kis történet: Róma közelében az egyik kolostorban volt egy apáca, aki nagy föltűnést keltett, mert állítólag természetfölötti látomásai és elragadtatásai voltak. A pápai hatóság Fülöpöt bízta meg, hogy járjon utána a dolognak. Fülöp rossz időben gyalog ment ki oda. Hívták az apácát, Fülöp pedig anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta neki sáros csizmáit, hogy húzza le. Az apáca visszahőkölt, és heves szavakkal tiltakozott a számára fölháborító kérés ellen. Akkor Fülöp nyugodtan fölállt: ,,Már nem is fontos lehúzni! Elvégeztem a feladatomat'' -- mondta, s azonnal visszatért megbízóihoz. ,,Az a nő nem szent -- tájékoztatta őket --, és nem is tesz csodát, mert hiányzik belőle a legfontosabb, az alázatosság.'' Még egy számomra kedves történetet osztok meg a sivatagi atyák életéből:A sivatagi szerzetesek általában sokáig éltek. Eleutheriosz atya azonban a századik esztendeje után egyre feledékenyebb lett. Egy alkalommal eltévedt Damaszkusz kis utcáin. - Barátom - szólított meg egy járókelőt - , meg tudnád mondani, hol van Eleutheriosz atya? - Hét nem te vagy Eleutheriosz atya? - De igen, csak azt nem tudom, hol vagyok.

Darvas Piroska