Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Előadás Márton Áron boldoggá avatásáról

2012.11.05

 A vasárnap délelőtti szentmisét követően Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora tartott előadást a csíksomlyói kegytemplomban.

Kovács Gergely 1968-ban született Kézdivásárhelyen, 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait a gyulafehérvári szemináriumban, majd 1990-ben Rómába küldték tanulmányai folytatására. 1993-ban szentelték pappá, római tanulmányait 1996-ban fejezte be egyházjogi doktorátussal. Egy évig káplánként tevékenykedett Marosvásárhelyen. 1997 augusztusától a Kultúra Pápai Tanácsának szolgálatában áll, amelynek jelenleg irodavezetője, emellett több szentszéki intézmény munkatársa. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárja óta Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora.

A Vatikánból hazalátogató egyházjogász előadása kezdetén a boldoggá és szentté avatás közötti különbségekre tért ki. A kettő közötti különbség abban áll, hogy a boldoggá avatás során az egyház megengedi az illető tiszteletét egy adott közösség számára, legyen az egyházmegye vagy szerzetesrend, míg a szentté avatás során az egész egyház számára elrendeli hivatalos tiszteletét. A boldoggá avatás gyakorlatilag a szentté avatást megelőző lépés.

Márton Áron mind a mai napig Románia legmegfigyeltebb embere volt. Senkiről nincs akkora „szekus” anyag, mint róla. Két fontban vannak anyagok: a bűnvádi iratok két dossziét tartalmaznak, bennük tizenhét kötet, ami összesen ötezer aktát jelent. A másik font tartalmazza a tájékoztató iratokat, ahol ugyancsak két dosszié található. Az egyikben 174 kötet lelhető fel, ami 55 ezer lap, továbbá 62 kötet a másikban, ami 27 ezer lap. Márton Áronról 236 kötetnyi anyag van – tért ki előadásában Kovács Gergely.

A továbbiakban ismertette az egyházmegyei szakasz és a szentszéki szakasz lépéseit, amelyeket Márton Áron ügye már megtett. Saját bevallása szerint személyesen ugyan nem találkozott az 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született Márton Áron püspökkel, de a boldoggá avatási eljárás során átfogó kép alakult ki róla benne.

„Ha vértanúról van szó, nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, Márton Áron püspök esetében viszont bizonyított csodára is szükség van a boldoggá avatáshoz” – hangsúlyozta a posztulátor. A szentté avatáshoz az szükséges, hogy a boldog közbenjárására, a boldoggá avatás után újabb csoda történjen.

Az előadás végén az 1980. szeptember 29-én 84 éves korában elhunyt nagy püspökért imádkozott a hívők sokasága, hogy Márton Áron püspök tanítása és példája valóban világító jel legyen mindannyiunk számára.

Forrás:Csíki Hírlap