Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Van-e szüksége vakációra, pihenésre, az óvodás gyermeknek?

2014.11.14

 Én azt gondolom, hogy igen, mert, ahogy nekünk felnőtteknek, a gyermeknek is szüksége van a pihenésre, a kikapcsolódásra, a lazításra. Mert nem hiába szoktam mondani, hogy az ovi a gyermekeknek olyan, mint nekünk a munkahely. Reggel órára érkezik, különböző tevékenységeken vesz részt, ahol figyel, alkot, gondolkodik, alkalmazkodik társaihoz, felnőttekhez, tehát egy programhoz kötött úgy, mint a felnőtt a munkahelyén. A gyermekek többsége szeret óvodába járni, itt is van persze kivétel, de ebben a korban veszik észre a szülők, hogy a gyermekeik kezdenek leszakadni, egyedül akar jönni, vetkőzni, öltözni. Jobban ragaszkodik a barátaihoz, nem csak a szülőket igényli.       Barátságok szövődnek, jót és rosszat tanulnak egymástól.                                             

A” leszakadás”azonban nem elszakadás jelent. Ezért várják a hétvégét, a szünetet, hiszen szükségük van a szeretetteljes, biztonságot nyújtó családjukra is. A gyermekek sokszor keveset találkoznak a szülőkkel (külföldi munkahely, különböző elfoglaltságok miatt) ezért is igénylik a szabadnapokat, a vakációt. Jó, ha ez az igény nemcsak óvodás, kisiskoláskorban, de még serdülőkorban is megmarad.    De néha feltehetjük a kérdést: elfáradt a gyermekünk, vagy más a probléma? Hamar észrevehető és a figyelmes szülő könnyen eldöntheti, hogy fáradság vagy valami más van a dolgok mögött.

Nagyon sokat hallunk, olvasunk, beszélnek arról, hogy hiperaktív a gyermek, nem birok vele mert, megállapították, hogy hiperaktív. Ezzel le is zártunk egy szakaszt. Vajon a gyermek hiperaktív, vagy más a gond? Valamit mi rontottunk el? Nem csúszott hiba már a korai nevelésbe? Nagyon gyakran elhangzik, hogy a mai rohanó világunkban mind ilyenek a gyermekek. Jó, megértem ezt a gyors világot, de később mi lesz? Nem fog tudni várakozni, ha most nem tanítsuk meg rá, nem lesz türelme meghallgatni a szülőt, a nevelőt, a tanárt, a főnököt, a munkaadót és így tovább. Akárhogy is van, lesznek elvárások, szabályok, amelyeket be kell tartani az elkövetkezőkben is. Nem árt, ha magunkba válaszolunk néhány kérdésre, hogy megállapítsuk gond van-e a gyermekünkkel vagy csak pihenésre van szüksége. 

-A hiperaktivitás 5-6 éves kortól már diagnosztizálható szakemberek által. Háromszor annyi fiút érint, mint lányt.

A legjellemzőbb tünetek a viselkedés három fő területén jelennek meg:

a).Motórium:

  1. A gyermek megállás nélkül futkározik, a helység bútorait rendszeresen mászókának használja.
  2. Képtelen egy helyben ülni, még ültében is állandóan mozog.
  3. Alvás közben is sokat mocorog, változtatja fekvőhelyét.
  4. Mindig úton van, olyan mintha” fel lenne húzva”.

b). Impulzivítás:

     1. Gyakrabban előre cselekszik, mint ahogy gondolkodna.

     2. Feltűnően gyorsan vált egyik cselekvésből a másikra.

     3. Feladatait, munkáját képtelen megszervezni.

     4. Szinte állandó ellenőrzést igényel.

     5. Nehezen tudja kivárni, míg egy játékban, vagy egy csoportban sorra kerül

c) Figyelemzavar:

    1. Gyakran nem tudja befejezni, amit elkezdett.

    2. Gyakran nem figyel oda.

    3. Figyelme gyorsan elterelhető.

    4.Képtelen koncentrálni folyamatos figyelmet igénylő feladatokra.

    5. A játék nem tudja lekötni, nem tud tartósan játszani egy játékot.

Mikor beszélünk hiperaktivitásról? Ha minimum két motoros, három impulzív, három figyelmi tünet együttes előfordul.(mondják a szakemberek)

Ha igazán beigazolódik, akkor jelentkeznek a tanulási zavar előjelei  már óvodáskorban.

Milyen intő jeleket kell észrevennünk otthon és az óvodában?

             Rossz ceruzafogás, finom mozgási nehézségek – elmaradott rajzszint

             Megkésett beszédfejlődés

             Beszédhibák

             Ritmusérzék zavar

             Rendezetlen bizonytalan mozgás

             Az egyensúly zavara

             Téri tájékozódási problémák (irányokat nem tud megkülönböztetni, kialakulatlan oldalúság)

             Figyelmetlenség      

Ezek a kérdések sokszor felmerülnek, elgondolkozhatunk rajtuk, és az oktatási intézményeket ne csak egy szükségszerű megoldásnak tekintsék a szülők, hanem úgy amelyik segíteni akar a gyermekeik nevelésében, oktatásában.

Miklós Anna