Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ ÓVODÁSKOR KÜSZÖBÉN

2015.09.29

 

Azt mondják a küszöbről, hogy se kint, se bent. Nos, valahogy így érezheti magát a három év körüli kisgyerek, akit édesanyja óvodába visz. Ha a saját első óvodás élményeimre gondolok vissza, az nagyon kellemetlen. Én nem az jó óvodás voltam, akit könnyen ott lehetett hagyni az oviban. Szó szerint toporzékoltam, de aztán minden hirtelen elmúlt, mikor nem láttam már édesanyámat a közelben. Nekem hónapokba telt az, az időszak, míg hozzászoktam, hogy maradnom kell.

Tudom, hogy ez az időszak pontosan annyira természetes, mint minden eddigi nagy lépés a hároméves gyermek életébe, csak mégis hétrőfös lépéssel nagyobb az előzőeknél. Járni, beszélni megtanulni, szobatisztává válni sem pillanatok műve, de otthon a megszokott környezetben, a családban, az édesanyával  mindez hamar bekövetkezik. Az óvoda, az más, ott  minden hirtelen történik, egyik pillanatról a másikra a gyermekünk a megszokott családi környezet helyett egy teljesen új környezetben, idegenek között találja magát. Ezt az új helyzetet meg kell szoknia, alkalmazkodnia kell újabb és újabb rutinokhoz, szabályokhoz.

Azt hiszem arra, hogy zökkenőmentesen alakuljon minden nincs recept, nincs bevált módszer. Már csak azért sem, mert minden gyerek más-más személyiség.

Vannak olyan gyerekek, akik könnyedén veszik ezt a próbatételt és nem okoz nekik gondot az új helyzet, ennél fogva szerencsés az a gyerek, család, édesanya. Másoknak az egész első év a beszoktatással telik el, mint annak idején nekem.

Most, mint szülő éppen ezért, mivel tudom, mit kell megélnie gyermekemnek, nagyon lelkesen, határozottan állok a próbatétel előtt. Tavasz óta egyre többen kérdezik, hogy

 „ Akkor, te ősszel, indulsz óvodába, úgy-e? „Frappánsan mindig jön a válasz, hogy

 „ Igen, szeptembejbe  megyek óvodába.” - mit sem sejtve még arról, hogy mi is az óvoda. Ilyen alkalmakkor ezért már tavasz óta, ha szó esik róla, mindig beszélünk arról, hogy milyen varázslatos hely az óvoda. Elmondjuk, hogy mennyi játék, gyerek van ott, mennyi érdekes dolgot fognak játszani az óvó nénivel, felsoroljuk az ismerős gyerekek nevét, akik még ott lesznek az óvodában. Egyre többször nézünk óvodáról szóló mesefilmeket, de a legszívesebben azokat a meséket hallgatja, amiket én találok ki neki az óvodás kislányról. Beleszőve ebbe a mesébe, minden jelleméhez közel álló cselekvést, érdekességet, amivel közelebb vihetem az óvoda mindennapjaihoz. Ezekben a mesékben próbálom tudatosítani, hogy neki ettől a perctől kezdve az óvoda mindennapos feladata, ahogy anyunak és apunak a munka. Elmondom, hogy minden reggel megyünk, és én ott fogom hagyni, hogy játsszon a gyerekekkel, és mert nekem munkába kell mennem. Azt is elmondom, hogy minden nap uzsonna után jövök érte és együtt megyünk haza. Egy konkrét cselekvéshez kötöm, azt hogy mikor viszem haza, mivel három évesen hiába használja, nem ismeri az idő fogalmát, mint pl. dél, délután, mindjárt stb. és így körülbelül tudja, mikor érkezik érte valaki.

Nem tudom, hogy fog alkalmazkodni, ha kész tények előtt állunk, de jó fontolóra venni tapasztalt óvónők néhány tanácsát.

Ha lehetőségünk van rá, látogassunk el az óvodába, sétáljunk az óvoda körül mielőtt oda kezdene járni, hogy ismerkedjen a környezettel. A családlátogatások által a személyes ismerkedésre is sor kerül, így nem lesz neki egy idegen az óvó néni, hamarabb kialakulhat közöttük egy érzelmi biztonságot nyújtó kapcsolat.

Sose szégyenítsük, ha sír vagy fél a gyerek, inkább beszélni kell róla minél többet.

Ne keltsük annak látszatát, hogy sértődöttek vagy haragosak vagyunk, mert nem akar ott maradni a gyerek.

Nem jó példázódni pl. Pistikével, hogy ő milyen ügyes gyerek, mert már szépen játszik. Ezáltal azt tudatosítjuk gyermekünkben, hogy ő nem ügyes, rossz.

Ne búcsúzkodjunk hosszasan, csak rontunk a helyzeten, ha sokáig vigasztaljuk, magyarázkodunk. A sírás oldja a feszültséget, fogadjuk el a kicsi bánatát, éreztessük vele, hogy mellette vagyunk, de ne próbáljuk mindenáron vigasztalni, ígéreteket tenni neki.

Ha van cumija, alvó rongyocskája ne most vegyük el tőle.

Ha félénk jobb, ha korábban visszük, ha még nincs sok gyerek, könnyebben ott marad.

Ha sírós, és nagyon nehezen válik el az anyától, néhány napot vigye az apuka. Tőle könnyebben elválnak a gyerekek.

Sose ijesztgessük az óvodával, hogy ott majd így lesz……!

Legyünk határozottak, következetesek, sose a gyerek döntse el, hogy mikor akar oviba menni, és mikor nem.

Adjunk időt gyerekünknek, idő kell, hogy megszeresse az óvodát, az óvó néniket. Idő kell, hogy kialakuljon köztük egy biztonságot nyújtó érzelmi kapcsolat, amiért a mindig kedves óvó nénik mindent megtesznek.

Miklós Beáta